Hogyan mérséklik a devizahitelesek terheit ?

Az elmúlt hetekben számos, jelentős lakossági ügyfélkört fenntartó hitelintézet tett különböző lépéseket a devizahitelesek terheinek könnyítésére. Íme bankról bankra a könnyítések.

Átmeneti jelleggel a Magyar Nemzeti Bank (MNB) középárfolyamán törleszthetik esedékes havi részleteiket az MKB Bank svájci frank alapú hitelt fizető szerződésszerűen teljesítő ügyfelei, ezzel az MKB is csatlakozott azokhoz a pénzintézetekhez, amelyek valamilyen módon igyekeznek enyhíteni a devizahitelesek gondjain, megnövekedett terhein.Az MKB Bank szerdán azt közölte, hogy az akciós jellegű, legfeljebb ez év végéig tartó árfolyamengedmény mindaddig érvényes, míg a svájci frank legalább öt egymást követő munkanapon keresztül nem lesz olcsóbb 175 forintnál. Ez esetben ugyanis a bank visszatér a hitelszerződésben rögzített kereskedelmi deviza eladási árfolyam alkalmazásához. Sziráki László, az MKB Bank igazgatója a közlemény szerint azt közölte: „az akció kifejezetten a szerződésszerűen teljesítő ügyfeleknek szól, nem vonatkozik tehát az elő- és végtörlesztésre, valamint a késedelmes tételek elszámolására. Ugyanakkor továbbra is számos, az egyéni élethelyzethez és lehetőségekhez igazodó, az elmúlt másfél évben bevált átstrukturálási konstrukcióval állunk a fizetési nehézségekkel szembesülő ügyfelek rendelkezésére”.

Forint hitelek

Nem éri nagy traumaként az ügyfeleket, hogy júliustól, csak forint alapon lehet ingatlanfedezetes hitelt árusítani, hiszen az elmúlt hónapokban már egyértelműen a forint volt a sláger. Annyira kedvező lett a forinthitelek ára, hogy a kölcsönt igénylők nem járnak rosszul a devizahitelezési stoppal.

Nem járnak rosszul az ügyfelek azzal, hogy a kormány által bejelentett devizahitelezési stop miatt csak forintban juthatnak lakáshitelhez. Az elmúlt hónapokban a csökkenő forint kamatszintek miatt egyre nőtt a forintban eladósodók aránya. Élénkülésről még túlzás lenne beszélni, de az ingatlanpiac forgalmának visszaesése és az árak csökkenése már tavaly elérte mélypontját. Legalábbis ez derül ki az Otthon Centrum elemzéséből. Náluk ugyanis idén már emelkedett a forgalom – mondta az MR1-Kossuth Rádiónak Valkó Dávid vezető elemző. „Egyértelműen a 2009-es év volt a mélypont a lakáspiacon mind árcsökkenés, mind kereslet tekintetében. Az Otthon Centrumnál az első negyedévben 15 százalékkal nőtt a forgalom, ez egy kicsit lelassult a második negyedévben. Az első negyedéves fellendülés az illetékterhek csökkenésének volt köszönhető, sokan erre az évre tolták vásárlásaikat 2009-ről.”

Az uniós források megvonásával zsarolják Magyarországot

Értesüléseink szerint a kormány és az IMF-EU delegáció tárgyalásaival párhuzamosan Matolcsy György a hét elején Brüsszelben tárgyalt a bankadóról és a jövő évi hiánycélról. Úgy tudjuk, a kabinetnek már kétfrontos háborút kell vívnia a nemzetközi szervezetekkel és az IMF az unión keresztül is próbál nyomást gyakorolni rá, elsősorban az uniós források elzárásának lehetőségével tartja sakkban Orbánékat.

Matolcsy György és Kármán András adóügyi államtitkár a hét elején az EU pénzügyminisztereinek menetrend szerinti találkozóján (ECOFIN) a bankadóról és a jövő évi hiánycélról külön tárgyalt az unió illetékeseivel – értesült a Hírszerző több forrásból.

Kevesebb lakáshitelt veszünk fel

Az év első öt hónapjában mindössze 93,2 milliárd forintnyi új hitelt vettek fel a háztartások itthon. Nőtt viszont azoknak az adósoknak a száma, akik késve, vagy egyáltalán nem fizetik a részleteket – már 852 ezren vannak BAR listán.

Egyre kevésbé elnézőek a bankok az adósokkal – míg korábban 100-200 ezer forintnyi tartozás után kerültek a kölcsönt felvevők BAR listára, addig most az összeg töredéke miatt is a feketelistán szerepelhet a megszorult család neve. Miközben 36 százalékkal kevesebb az új hitel, mint tavaly ilyenkor. Szakemberek szerint hosszú távon is folytatódik ez a tendencia, az a kisebb pénzintézeteket teljesen be is döntheti, a nagyokat pedig megingatja. Hogyha a tartozás a késedelembe eséskor az aktuális minimálbér összegét meghaladja, akkor a hitelintézet felhelyezheti őt a BAR listára – tájékoztatta az ATV Híradóját Binder István, a PSZÁF szóvivője.

Nehéz lakáshitelhez jutni

Csökkent a bankok hitelezési hajlandósága tavaly a második fél évben az első fél évhez képest – derül ki a Magyar Nemzeti Bank felméréséből. A háztartásoknál a hitelezési feltételek korábbi folyamatos enyhítése után, főként 2008 negyedik negyedévében a magyar bankok határozottan szigorítottak, a vállalatoknál pedig folytatták a hitelkondíciók korábban megkezdett szigorítását. Az okok közé az MNB az ügyfelek hitelképességének romlását, a kedvezőtlen gazdasági kilátásokat, valamint a források nehezebb elérhetőségét sorolta.