Lakáshitel felvétel – ráér augusztusban vagy szeptemberben is

Lakáshitel felvétel – ráér augusztusban vagy szeptemberben is
Jól jártak azok, akik nem siettek és augusztusban vettek fel hitelt. Csökkentek a kamatok a lakáshiteleknél, és a személyi kölcsönöknél is maradtak a nyomott árak.

Nagyobb esésekkel találkozhatunk a jelzáloghitelek között, nézzük a részleteket:
Az UniCredit Bank augusztustól vezetett be kamatcsökkenést a Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelekre és a standard kamatozású kölcsönökre: például a 10 éves kamatperiódussal a normál kamat 5,24 százalék, TOP prémium aktív kedvezmény (havi 300 000 forintos jóváírás és hitelfedezeti biztosítás a feltétel) mellett viszont 3,99 százalék. Ráadásul a bank visszatéríti a közjegyzői díjat is maximum 50 000 forint mértékig.

A Raiffeisen Banknál az 5 éves kamatperiódusú jelzáloghitel kamata 4,6 százalékról 4,45 százalékra, a 10 éves kamatperiódusú pedig 5,35 százalékról 5,04 százalékra csökkent, de csökkent az 5, 10 és a 15 éves futamidejű, fix kamatú hitelek kamata is, új ügyfélként pedig 40 000 forint jóváírást is kaphatunk augusztus 30-ig.

Kamatcsökkenés a CIB Banknál is: az 5 éves periódusú fogyasztóbarát hitel 4,98 százalékról 4,48 százalékra csökkent, a 10 éves 5,76 százalékról 5,18 százalékra.

Az MKB Banknál is kedvezőbb irányba módosultak a fogyasztóbarát hitelkamatok az ügyfelek számára. Nagyobb változás a 15 éves kamatperiódusú és a 15 éves futamidejű végig fix hitelnél volt, itt 6,7 százalékról 6,45 százalékra csökkent a kamat, míg a 20 éves végig rögzített hitel kamata 7 százalékról 6,45 százalékra csökkent.

Ugyanígy a Budapest Bank MFL hitelei is változtak: 5 éves kamatperiódusnál 5 százalékról 4,76 százalékra, a 10 évesnél pedig 6,19 százalékról 5,82 százalékra.

Az Erste Banknál az 5 éves kamatperiódusú hitel kamata 4,96 százalékról 4,46 százalékra csökkent, a 10 éves 5,92 százalékról 5,35 százalékra, a fix 15 évesé pedig 6,45 százalékról 5,43 százalékra csökkent. A fogyasztóbarát hitelek közül az 5 éves kamatperiódusú 5,19 százalékról 4,96 százalékra, a 10 éves 6,04 százalékról 5,92 százalékra, a fix 15 éves pedig 6,6 százalékról 6,45 százalékra csökkent.

Igen bőkezű a K&H Bank az akciók terén: a folyósított összeg 1 százalékát, de legfeljebb 100 000 forint jóváírást kaphatunk augusztus 12. és november 13. között, ha a banktól veszünk fel hitelt. A jóváírás feltétele a munkabér-átutalási kamatkedvezmény igénylése és természetesen ennek megfelelően a teljesítés is, azaz érkezzen a fizetésünk K&H-s számlára. Ráadásul a kedvezmény összevonható a bank kezdeti banki költségek és közjegyzői díj visszatérítésre vonatkozó akciójával is.
A nagy többség már a biztonságot keresi

A Bank360 szerint a jelenlegi kamatszintek mellett érdemes a változó kamatozású hiteleket kiváltani egy hosszú kamatperiódusú vagy fix hitelre, és azoknak is érdemes lépniük, akik mostanában tervezték lakáshitel felvételét.

Forrás: https://www.penzcentrum.hu

Lakáshitel ? Milliós különbségek ?

Egyre több lakáshiteles választja a több évre fix havi törlesztőrészletet nyújtó hiteleket – derül ki a BankRáció.hu összeállításából, amely 17 bank ajánlata alapján vetette össze az 5 évre fix havi törlesztőrészletet garantáló lakáshiteleket. A végeredmény szerint akár 5 százalékos hiteldíjmutatóval fel lehet venni egy ilyen hitelt, de közel 8 százalékos is van a piacon. A legolcsóbb és legdrágább hitelek közötti különbség pedig milliós többletet róhat a hitelfelvevőre.

A lakáshitel-felvevők a biztonságot tartják leginkább szem előtt, az újonnan kihelyezett hitelek között ugyanis már többségbe kerültek az 1-20 évre fix havi törlesztőrészletet biztosító konstrukciók. A hivatalos adatok szerint az első félévben 123,4 milliárd forint értékben folyósítottak ezekből, míg az úgynevezett változó kamatozású – azaz csak maximum egy évre fix havi törlesztőrészletű – hitelek összege 93,6 milliárd forintra rúgott. A BankRáció.hu szerint a több évre fix havi törlesztőrészletű lakáshitelekre van nagyobb igény, az érdeklődők 65 százaléka inkább ezeket a lakáshiteleket kereste.

A legfrissebb jegybanki adatokból pedig az derül ki, hogy a több évre fix havi törlesztőrészletet biztosító lakáshiteleket magában foglaló – hivatalos nevükön – éven túli kamatrögzítésű lakáshitelek átlagos hitelköltség-mutatója októberben 6,25 százalékos volt. Szemben a szeptemberi 6,36, illetve az egy évvel korábbi 6,57 százalékkal, azaz csökkent a szóban forgó hitelek terhe. Gergely Péter, a portál hitelszakértője az adatokat értékelve azt mondta: “A csökkenés jó hír a lakáshitel-felvevők számára, mert olcsóbbak lettek ezek a hitelek. Ugyanakkor látni kell azt is, hogy a több évre fix havi törlesztőrészletet garantáló lakáshitelek között jelentős a különbségek vannak”.

A BankRáció.hu épp ezért 17 bank ajánlata alapján összevetette a 20 évre felvett 8 millió forintos – öt évre fix havi törlesztőrészletet garantáló – lakáshiteleket. A végeredmény szerint a legolcsóbbak 3,46 százalékos teljes hiteldíjmutatóval (thm) igényelhetőek, tehát a piaci átlagnál jóval olcsóbban. A legdrágábbaknál azonban a thm megközelítheti a 8 százalékot. A két hitel közötti különbség miatt a 20 éves futamidő alatt – feltételezve, hogy a kamatok és az egyéb terhek a teljes futamidő alatt nem változnak – a teljes visszafizetendő összeg durván 3 millió forinttal térhet el egymástól.

lakashite-kamat

Gergely Péter szerint tehát hitelfelvétel előtt érdemes alaposan átnézni az ajánlatokat és legalább 10 bank ajánlatát megvizsgálni, mert jelentős megtakarítást eredményezhet a körültekintő választás. A szakember azt is elmondta, hogy a lakáshitelezésben egyre fokozódik a verseny, rendre jelennek meg újabb és újabb ajánlatok a bankoktól, a legolcsóbb hitel kiválasztásában pedig a naprakész információkkal rendelkező online hitelkalkulátorok üzemeltetői segítséget tudnak nyújtani. A portál szakértőjének előrejelzése szerint a következő időszakban tovább élénkülhet a lakáshitelezés, amit elősegíthet majd az új lakások piacán várható kínálatbővülés. A piacon pedig az újonnan kihelyezett hiteleknél továbbra is túlsúlyban lehetnek a több évre fix havi törlesztésű lakáshitelek.

Forrás: http://www.piacesprofit.hu/kkv_cegblog/lakashitel-nagyon-mas-aron-millios-kulonbsegek

Fejlemények a lakáshitel-piacon


Kamatok a padlószinten

Jelenleg kimondottan kedvezőek a feltételek, így a korábbi éveknél előnyösebben lehet hitel segítségével jutni az új otthonunkhoz. Ha kellően jó ügyfélnek bizonyulunk, akkor most 4 százalék alatti kamattal elérhetőek a hitelek.

A szakértők azt javasolják, nézzünk utána, a bankban erőteljesen sugallt járulékos életbiztosítás vagy hiteltörlesztési biztosítás valóban elengedhetetlen-e a hitel felvételéhez, illetve ki jár jobban vele: mi vagy a pénzintézet. Emellett a lakásbiztosítást általában ajánlják a lakáshitelhez, mondván, érdemes letudni ezt is együttesen. Ezt a szerződést sem egyértelmű, hogy csatoltan érdemes megvenni, választhatunk külön kedvezőbbet. Az ügyfelek szabad biztosítóválasztását egyébként a bankok nem korlátozhatják. Ha van megfelelő biztosítása a kliensnek, nem kötelezhető biztosító váltásra, pusztán kedvezményekkel ösztönözhető a változtatás.

A lényeg tehát, ne bólintsunk rá az összes ajánlatra azért, mert ott vagyunk a bankfiókban, és így egyszerűnek, kézenfekvőnek tűnik. Havonta törleszteni ezeket az addicionális összegeket nem feltétlenül lesz ilyen egyszerű – hogy valóban megéri-e, ezt magunk ki tudjuk számolni, vagy hitelszakértő segíthet dönteni.A THM és a futamidő az egyik lényeges része a hitelszerződésnek. Fontos emellett tisztán látni, milyen vállalásokat teszünk még a finanszírozó felé, és mi történik, ha nem teljesítjük ezeket.

Legyen minél olcsóbb az előtörlesztés
Az előtörlesztés költségei szintén nagyon érdekesek lehetnek, így minden ajánlatnál érdemes az erre vonatkozó kitételekkel megismerkedni. A bankok többsége lényegében szankcionálja a hitelfelvevőt, amennyiben lakáshitelét idő előtt szeretné visszafizetni. Az ügyfél szeretné “ledobni” a hitelt, és kilépni belőle, ha teheti, mivel ezzel sok pénzt takaríthat meg. A pénzintézetnek ez nem olyan jó üzlet, ezért akadályokat görget elé. Nem csak az 1 százalékos előtörlesztési díjat, hanem a hitel felvételekor – akció keretében – elengedett induló díjakat is kifizetteti általában a cég, ha 3-5 éven belül elő- vagy végtörlesztésre kerül sor.

Ha ilyen barátságtalan feltételekkel korán előtörleszthető kölcsönnel rendelkezünk, egy remek megoldás a lakástakarék (lakás-előtakarékosság), akár több darab is egy családban, amelynek vagy amelyeknek betörlesztésével csökkenthető ez a költség.

Forrás: http://www.monitormagazin.hu/24-ora-hirei/friss-fejlemenyek-a-lakashitel-piacon

Energiahatékonysági hitel

Várhatóan októberétől lesz elérhető 0 százalékos kamattal az energiahatékonysági célú beruházásokhoz igényelhető, lakóépületeket érintő új hitel, amellyel több mint 50 ezer lakás vagy családi ház energetikai felújítása valósítható meg a következő években.

A program keretösszege 115 milliárd forint lesz, amely a kereslet függvényében 20 milliárd forinttal bővíthető. A hitel egyebek mellett igényelhető lesz a lakóingatlanok hőszigetelésére, fűtési vagy melegvíz-rendszerek korszerűsítésére, vagy például napkollektoros rendszerek telepítésére.

A keretből 105,2 milliárd forintot az uniós Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP-8) visszatérítendő pénzügyi eszköz forrás terhére, 9,41 milliárd forintot a Versenyképesség Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP-5) visszatérítendő pénzügyi eszköz forrás terhére számolható el. A 20 milliárd forint összegű tartalékkeret a VEKOP-5 uniós forrás kimerülése esetén MFB saját forrásból, állami kamattámogatással fogja biztosítani.

A hitelt magánszemélyek, társasházak és lakásszövetkezetek igényelhetik, családi házak esetében maximum 10 millió forint, társasházak lakásonként maximum 7 millió forint erejéig.

Az MFB a hitelt rendkívül kedvező feltételekkel teszi elérhetővé. Minimum 10 százalék saját forrás mellett, maximum 20 éves futamidőre, nulla százalékos ügyleti kamattal lesz elérhető az MFB Pontok hálózatán keresztül országszerte, több száz pénzintézeti fiókban.

A program fő célcsoportját a „kockaházak” tulajdonosai jelenthetik, amelyek háromötöde építésük óta nem esett át energetikai korszerűsítésen. Ebben a körben a legmagasabb az energia-megtakarítási potenciál, mivel itt a legmagasabbak a rezsiköltségek. A lakosság számára lakóházak energetikai korszerűsítéséhez ilyen kedvező hitelfelvételre még nem volt lehetőség Magyarországon – írta az MFB.

Forrás: Napi.hu

NOK – állami piramisjáték?

Nemzeti Otthonteremtési Közösség – NOK
A kormány szerdán (Márc. 16) benyújtotta a parlementnek a nemzeti otthonteremtési közösségekről szóló törvényjavaslatot. Eszerint a NOK-ba befizető tagok közül sorsolással választanák ki azokat, akik kamatmentes állami támogatást kapnak a lakásvásárlásukhoz. A benyújtott törvényjavaslatról már  (2016 márc. 18) szavazhat a parlament.

A közösséget egy szervező cég működtetné és az kezelné annak vagyonát is. A szervező Magyarországon bejegyzett, zártkörűen működő részvénytársaság lehet, amelynek alaptőkéje legalább 100 millió forint. Egy szervező több közösséget is működtethet. A tagok szervezési díjat fizetnek a cégnek. A megtakarításokat csak új ingatlan vásárlására lehet fordítani.

A NOK konstrukcióhoz állami támogatás is jár, amelynek mértéke a befizetési kötelezettség 30 százaléka, de legfeljebb havi 25 ezer forint. Az indoklás szerint a nok bevezetése lehetővé teszi a jelenlegi előtakarékossági konstrukciónál a hitelnyújtáshoz kapcsolódó támogatás kiváltását.

Az új lakóingatlan szerződéses értéke 10 millió és 40 millió forint között lehet, ha a tag a kiválasztását követően a szerződésében meghatározott értéknél magasabb értékű új lakóingatlant vásárolna, a különbözetet az adásvételi szerződés megkötésekor egy összegben kell befizetnie. Arra is van lehetőség, hogy a szervező az új ingatlant vásárló tag meglévő lakását megvegye, beszámítsa.

A szervező a közösség tagjait nyilvános felhíváson toborozza, egy közösség létrehozásához legalább 120 tag kell. A közösség határozott időtartamra jön létre, legalább tíz, legfeljebb tizenöt évig tart. Az indoklás szerint a NOK bevezetése lehetővé teszi a jelenlegi előtakarékossági konstrukciónál a hitelnyújtáshoz kapcsolódó támogatás kiváltását.

Mellesleg…..
Már 2 éve a fogyasztói csoportokat betiltotta az állam. A korábbi fogyasztói csoportokban rengeteg embert becsaptak. A rendszert ki biztosítja? Az OBA? Az építőiparra valóban serkentőleg hat majd a rendszer, de mi lesz azokkal akik menet közben kihullanak?

Forrás: HVG, Origo, Portfolio – Nemzeti Otthonteremtési Közösség – NOK

Megérkeztek a legfrissebb CSOK

Megérkeztek a legfrissebb CSOK
Eddig mintegy 1100 igényelést nyújtottak be az új családi otthonteremtési kedvezményre (csok) a bankokhoz, elsősorban használt lakáshoz igényelték a támogatást – tudta meg a hitelintézetektől az MTI. A bankok arra számítanak, hogy az igénylések száma az év második felében, az új lakások építésének felfutása után ugrik meg.

Az FHB Banknál több mint 6000-en regisztráltak, a bank több mint 200 csok-igénylést fogadott be már, amelyek csaknem 85 százaléka használt lakásra vonatkozik. Az igénylők nagy része, 40 százaléka az állami támogatás mellé hitelt is igényelt. A kérelmek több mint harmadát Budapesten és Pest megyében adták be, 7,9 százalékát Csongrád megyében, míg 6 százalékát Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar és Baranya megyékben – írta az FHB.

A pénzintézet szerint a 10 milliós csok és a kapcsolódó hitel igénylői nagyobb számban akkor várhatóak, amint elkészülnek a csok követelményeinek megfelelő házak, lakások. Most kevés új lakás érhető el és a társasházi fejlesztési projektek is erősen koncentráltak helyileg. Ez a trend az új lakások számának növekedésével várhatóan módosul: az igénylések arányában növekedhetnek az új lakásra elérhető támogatott formák és ezzel együtt az igényelt, majd a folyósított összegek is. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy egy új lakás elkészülte jellemzően több használt piaci tranzakciót is szokott generálni – írta az FHB.

Az OTP Bankhoz január eleje óta 800 csok-kérelmet nyújtottak be. A 10 plusz 10 millió forintos – azaz hitellel növelt – megoldást eddig 42-en igényelték, míg 70-en áfa-visszaigénylésre szerződtek a banknál. Az év eleje óta mintegy 21 ezren érdeklődtek a csok iránt, negyedük kifejezetten a háromgyerekeseknek szóló 10 plusz 10 millió forintos konstrukció miatt kereste meg az OTP-fiókokat. Az OTP idén 20 ezer csok kérelemre számít, átlagosan 1,5 millió forint értékben. Ebből az új lakáshoz köthető igénylések 10-20 százalékot tehetnek ki, azonban a bank szerint a 10 plusz 10 millió forintos támogatást mindössze az igénylők 1-4 százaléka kérheti majd.

Az MKB Bankhoz benyújtott igények száma száz alatt van, ők döntően csokot, illetve támogatott hitelt igényelnek, elsősorban – továbbra is – használt lakásra – tájékoztatott a bank. Hozzátették ugyanakkor, hogy nő az új lakás építéséhez kapcsolódó igények száma is. A kérelmezők többsége kétgyerekes, de a háromgyerekes igénylők száma is növekszik, a támogatott hitel átlagos összege pedig 8 millió forint a banknál. A pénzintézet válasza szerint Budapesten és az ország keleti régiójában érdeklődnek a legtöbben, az MKB az év második felében várja az igénylések számának növekedését.

Az Erste Bank folyamatosan nagy az érdeklődést tapasztalt a támogatások iránt az ország minden régiójában és a fővárosban is. Az év hátralévő részében megnövekedett érdeklődéssel és hitelkereslettel számol a bank, különösen az új lakások építése és vásárlások piacán.

A CIB Bank mind a csok, mind a 3 százalékos hitel iránt jelentős érdeklődést tapasztal, de még nem vezették be a konstrukciókat, szerződéskötésre nem került még sor. Mint írták, január első felében jellemzően a 3 vagy több gyermekesek voltak többségben, de az elmúlt időszakban a használt lakáshoz is igényelhető támogatás iránt is sokan érdeklődnek. Az érdeklődők jellemzően budapestiek vagy vidéki nagyvárosok lakói.

Az UniCredit Bank válasza szerint az új csokra első körben azok építenek terveket, akik már jelenleg is három gyermeket nevelnek. A bank arra számít, hogy – tavalyhoz hasonlóan – idén is a használt lakáshoz kapcsolódó hitelkérelmek lesznek többségben, ugyanakkor úgy látják, hogy az új lakásra igényelhető csoknak köszönhetően idén az új lakásépítések, azaz a magánszemélyek által épített családi házaknál élénkülhet jelentősebben az érdeklődés és a kereslet.

A Budapest Banknál az érdeklődők többsége ugyancsak a 10 plusz 10 millió forintos otthonteremtési támogatás kapcsán tájékozódik, eddig leginkább az egy- és kétgyermekesek igényelték a csokot a banknál. A pénzintézet az év második felében számít a tényleges igénylések befutására, addig főleg érdeklődőket várnak.

A Takarékbank közlése szerint a takarékszövetkezetek fiókjaiban január eleje óta több mint 15 ezren érdeklődtek a csok iránt, a legtöbben Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron és Bács-Kiskun megyékben. A program tavaly júliusi indulása óta a szövetkezeti hitelintézeti integráció tagjai mintegy 2000 csok-igénylést fogadtak be, ezek közel 30 százaléka mellé igényeltek az ügyfelek lakáscélú hitelt. A takarékszövetkezetek fiókjaiban befogadott támogatási igénylések átlagos összege 1,3, míg a hitelé 4,5 millió forint volt. A közlemény szerint az ügyfelek mintegy 60 százaléka a takarékszövetkezeti fiókokban továbbra is a 10+10 milliós támogatás iránt érdeklődik, és januárhoz képest lényegesen több kérdés vonatkozik a használt lakás vásárlásához és a bővítéséhez igénybe vehető támogatási és hitellehetőségekre. A január óta beadott igénylések mintegy 10 százaléka vonatkozott a 10+10 milliós konstrukcióra – közölte a Takarékbank. A lakosság mellett az építtetők és kivitelezők is egyre intenzívebben érdeklődnek, az elmúlt három hónapban megduplázódott a takarékszövetkezeteknél folyamatban lévő értékesítési célú lakásépítési ügyeletek száma – közölte a bank.

Forrás: http://www.portfolio.hu/finanszirozas/hitel/megerkeztek_a_legfrissebb_csok-szamok.228265.html