Több mint százezer embert fenyeget kilakoltatás

Több mint százezer embert fenyeget kilakoltatás, ennyi ember ellen indult ugyanis végrehajtási eljárás – mondta vasárnapi sajtótájékoztatóján Szanyi Tibor, az MSZP országgyűlési képviselője. Szanyi szerint rajtuk kívül még egymillió ember van, aki elmaradt a lakáshitel-törlesztéssel vagy közüzemi tartozása van. A kilakoltatási moratórium tavasszal jár le.

A legszegényebbekre fordított állami támogatás összege nagyságrendekkel csökkent, az MSZP ígérete szerint ha újra hatalomra kerül, ezt az összeget a GDP egy százaléka fölé viszi.

Lakáshitel biztosítás

A lakáshitel fedezeti biztosítás a tartozás biztosítékául szolgáló biztosítási szerződés, amelynek keretében a biztosítótársaság kockázata általában olyan előre nem látható eseményekre terjed ki, melyek befolyásolják az ügyfél hitel-visszafizetési képességét a következő esetekben:

– haláleset,
– rokkantság,
– átmeneti keresőképtelenség (beteg-állomány, vagy tartós táppénz)
– munkanélküliség.

Haláleset és rokkantság esetén a biztosító a teljes hiteltartozást fizeti ki egy összegben közvetlenül a hitelnyújtó pénzintézet részére, míg az átmeneti keresőképtelenség illetve munkanélküliség ideje alatt a havi törlesztőrészleteket vállalja át. A fenti kockázatok különféle módon csoportosíthatóak, illetve az egyes kockázatok általában rugalmasan alakíthatóak az ügyfél igényei szerint. A lakáshitel biztosítás lényege, hogy védelmet nyújt az ön által felvett lakáscélú jelzáloghitel teljes futamideje alatt a kölcsöntörlesztést megnehezítő, illetve adott esetben lehetetlenné tevő kockázat, vagyis a munkanélküliség bekövetkezte esetén.

A félszocpol

A köznyelv lakásbővítési kedvezményként, illetve félszocpolként ismeri azt az egyszeri, vissza nem térítendő támogatást, amely főként a szocpol igénylési és folyósítási szabályai szerint nyújtható.

A félszocpolra jogosultak köre megegyezik a szocpolra jogosultakéval, azzal a különbséggel, hogy a félszocpol eltartott családtagok után nem jár.

Mire használható fel a félszocpol?

A félszocpolt lakásbővítéshez, és – szűk személyi körben, szigorú feltételek mellett – használt lakás vásárlásához lehet felhasználni.

Lakáshitel felvétel előtt !

Amennyiben hitelfelvételről dönt (legyen az személyi kölcsön, lakáshitel, vagy szabad felhasználású jelzáloghitel stb.), vannak olyan kérdések, amelyeket a hitelfelvétel előtt mindenképpen javasolt tisztázni, hogy a lehető legjobb terméket tudja választani.

A bankok első pillantásra közel azonos feltételekkel kínálják hiteleiket, azonban mégis akadnak olyan apró eltérések, melyek több ezer forintos különbséget jelentenek a havi törlesztőrészletekben. Ezért hitelfelvétel előtt mindig nézzen körül az ajánlatok között! Érdemes tehát összehasonlítani a különböző hitelkonstrukciókat elsősorban a Teljes Hiteldíj Mutató (THM) segítségével!

Hitelközvetítők díjazása

Idén szeptembertől két részre kell osztani a hazai jelzálog hitelközvetítők díját. A díj egyik fele a hitel konkrét közvetítéséért, a másik a szerződés fenntartásáért jár. A kettő aránya a kölcsön jellegétől függ. A hitelt kihelyező bankok szerzési- és fenntartási jutalékra fogják megosztani az általuk fizetett közvetítői díjat. A szerzési jutalék a szerződés létrejöttééért, míg a … Olvass tovább

Beletörődő lakáshitel-igénylők

Tízből hárman minden banki feltételt elfogadnának, csak hogy lakáshitelhez jussanak – állapította meg a BellResearch kutató- és tanácsadó cég ingatlanfinanszírozásról és lakossági hitelpreferenciákról készített legújabb felmérésében, amelyben partnere az Otthon Centrum és az Ingatlan.net volt.

A kutatás – amely az egy-két éven belül ingatlanvásárlást vagy -átalakítást tervező, 18-64 éves internethasználókra fokuszált – eredményéből kiderült: a potenciális hitelfelvevők körében a legnagyobb elfogadottságot a lakásbiztosítás tudhatja magáénak, azonban ezt is csak kevesebb mint a válaszadók fele (43 százalék) jelölte meg.