A Népszabadság gazdasági újságírója és főszerkesztő-helyettese augusztus 8-ai írásában egy olyan összefüggést világít meg, amelyről a közpolgár nemigen tud, ennélfogva viszonya sincs hozzá: nem szerepel nála sem ismeretként, sem szempontként akkor, amikor megpróbálja kideríteni, miről tárgyalnak és egyeznek meg a háta mögött, a feje fölött, de az ő bőrére azok, akiknek az a dolguk – akár hivatalból, akár a köz számára fenntartott önképüknél fogva –, hogy a köz problémáit lehetőleg úgy oldják meg, hogy ne csak ők nyerjenek raja. Az írásból közülünk részleteket.
„A rossz hiteleknek… az a sorsuk, hogy a bank előbb-utóbb kénytelen őket felmondani. Ekkor megpróbálja a hitelfedezetből visszaszerezni a pénzét, illetve ez előtt vagy ez után csökkentett áron eladja a kölcsönt egy követeléskezelőnek, bajlódjon vele tovább az. Akár így, akár úgy, a kölcsönök mögött álló házak, lakások megjelennek az ingatlanpiacon. Ha pedig százezer ilyet akarnak egyszerre értékesíteni, akkor kezd dőlni a dominó… A kényszer értékesítésből tízezer szám eladásra kínált lakások, házak pillanatok alatt levernék az árakat, kipukkadna a magyar ingatlanlufi . Ennek következtében azok is elvesztenék a vagyonuk egy részét, akiknek nincs is hitelük. A bankok és a lakáshitelesek pedig még az eddiginél is nagyobb bajba kerülnének.
Előbbiek egyre kevesebb pénzt látnának viszont a felmondott hitelekből, utóbbiak közül pedig azokat is falhoz állítanák, akik mindeddig jól fizették a kölcsönüket. Az ingatlanárak drasztikus esése ugyanis azt eredményezné, hogy a hitelek mögé tett ingatlanfedezetek értéke is jelentősen csökkenne – rossz esetben már nem érné el a hiteladósság összegét. Ekkor pedig a bank kénytelen lesz írni egy sajnálkozó levelet, amelyben az adóst arra szólítja fel, hogy a hitele mögé tegyen további fedezetet. Na, de honnan, amikor mindenét feltette a kölcsönből vett vagy épített lakásra, házra? Ha nincs más, jöhet a szülők háza és a nagymamáé – vagy majd a végrehajtó, ha ezek a kölcsönök is besorolnak a rossz hitelek közé.
A száz és ezer szomorú eset ellenére ezért lehet azt érezni, hogy a bankok egyelőre csínján bánnak a lakáshitelek bedöntésével. Az ingatlanok tömeges piacra szórása ugyanis egyenlő lenne egy kiterjesztett öngyilkossággal. A bökkenő csak az, hogy a bankok nem tudják a végtelenségig könyveikben tartani ezeket a hiteleket, előbb-utóbb lépniük kell, akkor is, ha ezzel a még jó hiteleiket sodorják veszélybe… Ebben a helyzetben csak egy szereplő képes úgy megtisztítani a bankok könyveit a rossz hitelektől, hogy azzal ne okozzon azonnal ingatlanár-zuhanást, ezáltal még nagyobb hitelösszeomlást és ebből következően óriási szociális gondokat. Ez a szereplő pedig maga az állam. Az állam az, amelyet nem kötnek a banki szabályok: átveheti, és bármeddig tarthatja, kezelheti a rossz hiteleket és a mögöttük álló ingatlanokat. Úgy semlegesítheti ezt az állományt, hogy ne kerüljenek azonnal a piacra az ingatlanok, utcára a lakók és bajba a többi adós. Ettől persze ezek a kölcsönök nem válnak egy csapásra jó hitelekké, de már nem a bankoknál ketyeg bomba, hanem az állam tűzszerészei bajlódhatnak vele akár ítéletnapig.
A pénzintézetek rossz hitelektől való megszabadítását pedig úgy hívjuk: bankkonszolidáció. Ezt határozta el valójában a kormány, erről szólt igazán a kormányfő és Csányi Sándor közös fellépése – akkor is, ha éppen nem erről beszéltek… A leánybankok is beálltak a sorba, különösebb morgás nélkül teljesítik a kormány elvárásait. Mert a lényeg mindenki számára az: hogyan, mikor és milyen feltételekkel kerülnek majd át az államhoz a rossz hitelek. Mit is takar a kormány 29 pontjának talán legfontosabbika: az eddig szerényen a szabad pálinkafőzés mellé besoroló Nemzeti Eszközkezelő Társaság. Mert ebben rejlik a dolgok lényege, nem a bankadóban…”
„Egy biztos: ami a bankoknak teher, az az állam vállán is az marad. Ha viszont a bankadóból más lyukat tömünk be, akkor már csak azt kellene kitalálni, hogyan nem rontja ez a bűzlő hitelhalom a költségvetés helyzetét akkor, amikor az állam lesz szíves átvenni ezt a bankoktól. Talán éppen erről akart volna többet hallani a valutaalap és Brüsszel Matolcsytól, mielőtt hazautaztak a képviselőik Budapestről? Fogas kérdés, ne csodálkozzunk, ha a miniszterelnök úgy gondolja: minél kevesebben érdeklődnek erről a kormánytól, annál jobb.”
Forrás: galamus.hu