Beletörődő lakáshitel-igénylők

Tízből hárman minden banki feltételt elfogadnának, csak hogy lakáshitelhez jussanak – állapította meg a BellResearch kutató- és tanácsadó cég ingatlanfinanszírozásról és lakossági hitelpreferenciákról készített legújabb felmérésében, amelyben partnere az Otthon Centrum és az Ingatlan.net volt.

A kutatás – amely az egy-két éven belül ingatlanvásárlást vagy -átalakítást tervező, 18-64 éves internethasználókra fokuszált – eredményéből kiderült: a potenciális hitelfelvevők körében a legnagyobb elfogadottságot a lakásbiztosítás tudhatja magáénak, azonban ezt is csak kevesebb mint a válaszadók fele (43 százalék) jelölte meg.

A megkérdezettek 38 százaléka tolerálja, hogy lakossági folyószámláját is „át kell vinnie” a hitelező bankhoz, de csak minden ötödik jövendőbeli ügyfél vélte úgy, hogy életbiztosítást vagy éppen csoportos beszedési megbízási szerződést is kötne bankjával. Minél kevésbé kvalifikált egy reménybeli lakáshiteles, annál inkább hajlandó arra, hogy a bank által meghatározott összes előfeltételt elfogadja.

A lakóhely szerint vizsgálódva is azok tolerálnak többet, akik községekben élnek, tehát a hitelezés szempontjából kedvezőtlenebb helyzetben vannak. A kutatók az ingatlan értékének vonatkozásában is elemezték a válaszokat. Ez is egybecseng az előbbiekkel: a legalacsonyabb árfekvésű ingatlanokban gondolkozók vállalnák a legtöbbet a hitelhez jutásért.

Az időtáv tekintetében szintén jelentősek a különbségek.
Azok közül, akik csak később, egy-két éves távlatban terveznek hitelfelvételt, mindössze negyednyien vállalnának többet; azoknak viszont, akik már megvalósították volna terveiket, de ezektől különböző okok miatt el kellett állniuk, 38 százaléka nyilatkozta, hogy minden előfeltételt elfogadna a hitelért.

Forrás: napi.hu

Szólj hozzá!