Az elmúlt hetekben számos, jelentős lakossági ügyfélkört fenntartó hitelintézet tett különböző lépéseket a devizahitelesek terheinek könnyítésére. Íme bankról bankra a könnyítések.
Átmeneti jelleggel a Magyar Nemzeti Bank (MNB) középárfolyamán törleszthetik esedékes havi részleteiket az MKB Bank svájci frank alapú hitelt fizető szerződésszerűen teljesítő ügyfelei, ezzel az MKB is csatlakozott azokhoz a pénzintézetekhez, amelyek valamilyen módon igyekeznek enyhíteni a devizahitelesek gondjain, megnövekedett terhein.Az MKB Bank szerdán azt közölte, hogy az akciós jellegű, legfeljebb ez év végéig tartó árfolyamengedmény mindaddig érvényes, míg a svájci frank legalább öt egymást követő munkanapon keresztül nem lesz olcsóbb 175 forintnál. Ez esetben ugyanis a bank visszatér a hitelszerződésben rögzített kereskedelmi deviza eladási árfolyam alkalmazásához. Sziráki László, az MKB Bank igazgatója a közlemény szerint azt közölte: „az akció kifejezetten a szerződésszerűen teljesítő ügyfeleknek szól, nem vonatkozik tehát az elő- és végtörlesztésre, valamint a késedelmes tételek elszámolására. Ugyanakkor továbbra is számos, az egyéni élethelyzethez és lehetőségekhez igazodó, az elmúlt másfél évben bevált átstrukturálási konstrukcióval állunk a fizetési nehézségekkel szembesülő ügyfelek rendelkezésére”.