A lehetséges megoldások között említette az összes frank alapú lakáshitel törlesztőrészletének meghatározásához alkalmazott árfolyam rögzítését a Magyar Televízió Az Este című műsorában Rogán Antal fideszes képviselő. Mint mondta, a kormány az árfolyam-különbözetből képződő áthidaló hitelre garanciát vállalna a bankok felé, a készülő megoldás költségeiből azonban a bankoknak és az érintett adósoknak is ki kell venniük a részüket. Egy hasonló árfolyamrögzítés ötlete már korábban is megjelent a sajtóértesülésekben, Rogán szerint ezzel a jól fizető ügyfeleket is segíteni kell.
Mint ismeretes, Lázár János és Rogán Antal fideszes képviselők javasolták a lakáscélú hitelesek körében a kilakoltatási moratórium július 1-jéig történő meghosszabbítását. Rogán ennek okát abban jelölte meg, hogy a kilakoltatási moratórium csak ideiglenes intézkedés. Mindenkinek védelmet akarnak biztosítani, akinek a lakását veszély fenyegeti, ahhoz az alapelvhez azonban ragaszkodni kell, hogy a hitelt vissza kell fizetni, különben „összeomlik az ország” – fogalmazott. Rogán emlékeztetett: a lakáshitelesek mintegy 15%-a esetében van szükség segítségre, ez ügyben már tárgyalnak a Bankszövetséggel. A segítségben a szociális rászorultságot kell alapul venni (ehhez egy nagyjából 15-20 millió forintos összeghatárt jelölt meg), a kormány nem tudja megváltani hitelétől az ügyfelet, ilyen esetben a kisebb lakásba költözés lehet a megoldás.
A nemzeti eszközkezelő koncepciójával kapcsolatban Rogán óvatosságának adott hangot. Mint mondta, sokféle eszközkezelő van a világban, van ahol, kivásárolja a hitelt az állam, nálunk azonban szerinte nem erre van szükség. Magyarországon csak olyan közös megoldás jó szerinte, melyben az állam, az érintett hitelesek és a bankok közösen viselik a terheket. A bankoknak Rogán szerint be kell látniuk, hogy rossz hitelt adtak, az ügyfeleknek viszont sok esetben tudomásul kell venniük, hogy a lakhatási jogot ugyan megtarthatják, de a tulajdonjogot elvesztik.
A bankok összes lejárt vagy rossz tartozását nem lehet egyszerre megoldani, ütemezett, valószínűleg több éves periódus kell a megoldáshoz – vélte Rogán. Fontos szerinte, hogy ne csak azoknak nyújtson az állam költségvetési segítséget, akik késedelembe estek, hanem a rendesen fizető 85% is megérezzen belőle valamit. Erre vonatkozóan megoldás lehet – amit „láttam a sajtóban, csak rosszul” – hogy a törlesztőrészletek árfolyamát rögzítsék, a piaci és a rögzített árfolyam különbségéből pedig áthidaló hitelt képeznének. Ezekre az állam garanciát vállalna a bankrendszer felé, a bankoknak pedig „illene” ezért garanciadíjat fizetniük. „Meg kell nézni, a Bankszövetség el tudja-e fogadni ezeket a megoldásokat.” A tárgyalások Rogán szerint haladnak, a megoldáshoz közel állnak, de „a vége még nincs meg”.
A moratórium július 1-jei határideje a piac megnyugtatását is szolgálta: megakadályozza a jelzáloglevelek elértéktelenedését, így azt is, hogy azok kamatlába is növekedjen, akik rendben fizetik hitelüket – emelte ki Rogán.
Forrás: portfolio.hu