Kilakoltatási moratórium – júliusi határidővel !

Az Országgyűlés szerdán július 1-ig meghosszabbította a kilakoltatási moratóriumot a lakáshitel-tartozások adósai számára. A képviselők 267 igen szavazattal, 29 nem ellenében és 4 tartózkodás mellett fogadták el a bírósági végrehajtásról szóló törvény ezt szabályozó módosítását.

A Banki Hitelkárosultak Egyesülete szerint a moratórium meghosszabbítása csak átmeneti segítség. Szerintük az igazi megoldást egy drasztikus kamatcsökkentés vagy a törlesztő részlet csökkentés jelentené.

„Azonnal cselekedni kellene és azonnal be kellene a bankoknak látni azt, hogy ha nem segítik az ügyfeleket lassan most már senki nem fogja tudni fizetni a hitelét” – közölte Lénárt Mariann, a Banki Hitelkárosultak Egyesületének elnöke.

A kormányszóvivő szerint azért nem született még végleges megoldás a lakáshitelesek ügyében, mert a kormány hosszú távra akarja rendezni a helyzetet.

„Mindenkinek az az érdeke, hogy aki tudja kifizetni a hiteleit, azok kifizessék a hiteleiket. Pontosan ezért van szükség arra a hosszú távú megoldásra, amit a kormánynak a Bankszövetséggel együtt kell megtalálnia” – közölte Nagy Anna kormányszóvivő.

A Bankszövetségnél azt mondták: elképzelhetetlennek tartják, hogy július elsejéig ne szülessen megoldás.

„Július elseje, a legvégső dátum. Én azt gondolom, hogy júliusnál hamarabb is döntés születhet. Akár egy-két hónapon belül” – közölte Gyuris Dániel, a Bankszövetség elnökségének tagja.

Gyuris Dániel azt mondta: úgy tudják, hogy a kormány asztalán van olyan kész terv, amely minden szereplőnek megfelelő megoldást kínál.

Forrás: Hirado.hu