Váltsuk át a devizahiteleket?

Az MNB 2010. március jelentése szerint, a hazai lakáshitelek forintosított összege 4 ezer 100 milliárd forint. Mi lenne ezzel, ha átváltanánk? – Ha a mai napon CHF hitelünket forint alapúra konvertáljuk, két dologgal kell számolnunk. Az egyik, hogy realizáljuk az árfolyamveszteséget – ami a 170 forintnál felvett CHF hitelnél, mai áron számolva 25 százalékos –, valamint megfizetjük a közel 4 százalékos kamatkülönbséget is. Ezzel lezárjuk az adósságunkat, és biztonságban érezhetjük magunkat. De egy 20 éves futamidejű hitelnél érdemes arra is gondolni, hogy az árfolyamok visszatérhetnek régi „medrükbe” és akkor feleslegesen realizáltuk a veszteségünket.

Anderle szavaiból kiderült, közös – állami és pénzügyi – összefogással kell kisegíteni a bajba jutott devizahiteleseket, különben nemzetgazdasági problémákat is okozhat a devizahitelek nagyméretű bedőlése. A hitelek forintosításának előnyéről viszont nem győződtünk meg, hosszútávon még mindig megéri devizában eladósodni. A jelenlegi kormány devizahitel-korlátozása a lakossági jelzáloghitelekre vonatkozik, így aki működési, fejlesztési, gépjárműhitelt kíván felvenni Euró alapon, az akár jól is járhat az árfolyamnyereséggel – ha vállalja annak a kockázatát, hogy a forint innen erősödni fog,. A többiek pedig a megnyugvó nemzetközi piaci, pénzügyi környezetben bízhatnak – ugyanis a szerencse is kell a kilábaláshoz.

Forrás: kisalföld.hu

Szólj hozzá!