Az uniós források megvonásával zsarolják Magyarországot

Értesüléseink szerint a kormány és az IMF-EU delegáció tárgyalásaival párhuzamosan Matolcsy György a hét elején Brüsszelben tárgyalt a bankadóról és a jövő évi hiánycélról. Úgy tudjuk, a kabinetnek már kétfrontos háborút kell vívnia a nemzetközi szervezetekkel és az IMF az unión keresztül is próbál nyomást gyakorolni rá, elsősorban az uniós források elzárásának lehetőségével tartja sakkban Orbánékat.

Matolcsy György és Kármán András adóügyi államtitkár a hét elején az EU pénzügyminisztereinek menetrend szerinti találkozóján (ECOFIN) a bankadóról és a jövő évi hiánycélról külön tárgyalt az unió illetékeseivel – értesült a Hírszerző több forrásból.

Úgy tudjuk: az Orbán-kabinetnek már kétfrontos háborút kell vívnia a nemzetközi szervezetekkel és az IMF Brüsszelen keresztül próbál nyomást gyakorolni a kormányra, hogy fogadja el a valutaalap és az unió álláspontját azokban a vitás kérdésekben, amelyek az IMF-EU delegációjával folytatott tárgyalásokon felmerültek.

A nemzetközi szervezetek másfél hete Budapesten tárgyaló delegációja számos kérdésben nem ért egyet az Orbán-kabinet terveivel. A delegáció túlzottnak tartja a bankadó mértékét, nem tetszik neki a Nemzeti Eszközkezelő Társaság koncepciója, és ragaszkodik ahhoz, hogy a kormány a jövő évben is tartsa magát az előző kormány által vállalt 2,8 százalékos hiánycélhoz. Emellett korábbi sajtóértesülések szerint Brüsszelnek nem tetszenek azok a kivételezések sem, amelyeket a kormány a lex Járaival próbál elérni néhány biztosító javára.

Az uniós forrásokkal tartják sakkban a kormányt

A jövő évi deficit kapcsán Matolcsy György a napokban úgy nyilatkozott, hogy 3-3,8 százalékos hiánycélt, vagyis nagyobb költségvetési mozgásteret szeretne elérni a kormány 2011-re.

Az IMF-EU delegációnak azonban ez nem tetszik és feltehetően azért próbál Brüsszelen keresztül nyomást gyakorolni a kormányra, mert a tagállamok pénzügyminiszterei hétfőn megállapodtak abban, hogy a jövőben az unió kemény szankciókkal sújtja azokat a tagországokat, amelyek túlzott költségvetési hiányt halmoznak fel. Az egyik legkomolyabb szankció az lesz, hogy a hiánycélt túllépő országoktól az unió bizonyos támogatásokat is megvonhat majd.

Viták az eszközkezelő és a bankadó körül

Az IMF attól is tart, hogy a kormány nem EU-konform megoldást választ az eszközkezelő finanszírozására. Forrásaink szerint a valutaalap elsősorban azzal nem értene egyet, ha a kormány a költségvetésen keresztül, részben a bankadóból befolyt összegből biztosítaná a forrást a bankok bedőlt hiteleinek kivásárlására. Úgy tudjuk, hogy a kormány ezt úgy próbálja elkerülni, hogy az eszközkezelő többségi magán és kisebbségi állami tulajdonú társaság lenne, amelynek finanszírozását hitelből, például kötvénykibocsátással biztosítaná.

Forrásaink szerint Brüsszelnek elsősorban az lehet a baja a bankadóval, hogy túlzott terhet helyez a pénzügyi szektorra és ezzel több bank és biztosító tevékenységét is ellehetetleníti. Ráadásul a bankadó alapja a bankok esetében a tavalyi mérlegfőösszeg, a biztosítók esetében a tavalyi díjbevétel, amivel az a baj, hogy visszamenőlegesen, egy lezárt adóév alapján szedné be a kormány a különadót.

Úgy tudjuk egyébként, hogy a kormány egyik forgatókönyve szerint a jövő évi bankadó alapja a bankok esetében ismét a 2009-es mérlegfőösszeg illetve a biztosítók estében a 2009-es díjbevétel lenne. Ezzel a pénzügyi szereplők azért járnának nagyon rosszul, mert az idei évben jelentősen szűkítheti mérlegüket, illetve csökkentheti díjbevételüket a különadó, de a jövő évi sarcot mégsem erre a csökkent alapra vetné ki a kormány.

Forrás: Hírszerző.hu

Szólj hozzá!