Az év első kilenc hónapjában összesen 7 500 lakáshitelre vállalt jótállást a Nemzeti Lakáshitel-biztosítási Társaság – közölte Danijela Popadić, a társaság igazgatója. A magánszemélyek, illetve jogi személyek hitelezésével és a lízingfeltételekkel foglalkozó fórumon Popadić közölte, a tavalyi azonos időszakhoz képest az idén szeptember végéig 2 600-zal emelkedett a lakáshitel-biztosítások száma, a felvett kölcsönök összértéke pedig 69 százalékkal volt magasabb. Az igazgatónő kifejtette, a jóslatok 2011-re vonatkozóan további 25 százalék körüli emelkedésről beszélnek.
Jó adatnak számít, hogy a biztosított 56 000 lakáshitel közül csupán 104 esetben kellett felbontani a hitelbiztosítási szerződést, ami az esetek 0,002 százalékát jelenti.
A lakáshitelekhez kapcsolódó kamatok csökkenésére, sajnos, a jövőben sem lehet számítani – állapították meg a felszólalók. Elhangzott, a kamatok 2008-ban voltak a legalacsonyabbak, a svájci frankhoz kötött hitelek magas számának köszönhetően.
Mira Erić-Jović, a Szerb Nemzeti Bank kormányzóhelyettese ismertette, Szerbiában a lakáshitelek éves kamatlába 5,9 és 12 százalék között alakul, az átlagos kamatláb tehát 8,58 százalék. A lakáshitelek iránti érdeklődés továbbra is nagy, az összes hitelkérelem több mint felét teszik ki a lakásvételi kölcsönök.
Szerbiában ingatlant, a jelenleg érvényben lévő törvényes rendelkezések miatt, nem lehet lízingelni. Ana Ružić, a Szerbiai Lízingcégek Szövetségének képviselője a fórumon elmondta, ha ezen változtatnának, az mindenképp hozzájárulna a kamatok csökkenéséhez, valamint a gazdaság konkurenciaképességének a növekedéséhez is.
Forrás: