Szegény bankok

Sokan azt hiszik, hogy a bankok tele vannak pénzzel. – Pedig a bank alapvetően közvetítő, a teljes vagyonának csak kis része a sajátja. . A betétesektől kaptunk pénzt, amit felelősséggel kell kezelnünk. Az ő pénzüket nem osztogathatjuk szét – magyarázta a Lombard Zrt. vezérigazgató-helyettese. Ha 100 egységnyi pénzt veszünk alapul, akkor abból 5-8 egység csak a bank sajátja. Ez fedezi a tartalékokat, a működést, a kockázatokat. Minden más a betétesek pénze, ha adót vetnek ki a bankokra, azt az ügyfelek és a betétesek fizetik meg.

Ha a nyereség adóztatásáról beszélünk, akkor azt nehéz az autófinanszírozókra értelmezni. 2009-ben veszteséges évet zártak a gépjármű finanszírozók – ezt már nehéz tovább adóztatni. Kifejtette: a mostani több mint 200 milliárdos bankadóval nem a bankoktól, hanem végsősoron az ügyfelektől vonják el a pénzt. A szakember szerint az államnak érdemes beavatkoznia a piaci folyamatokba és a nehéz helyzetbe került devizahiteleseket megsegítenie – ugyanis makrogazdasági szinten ez kedvező hatásokkal járhat. – A jelenleg kínált átütemezések csak az ügyfelek kis százalékának nyújtanak menedéket – a munkahely elvesztése, és a törlesztőrészletek emelkedése ellehetetleníti az adósokat.

Forrás: kisalfol.hu

Szólj hozzá!