Megoldás az alacsony törlesztőrészletre ?

A lakásfinanszírozási piac még mindig nem tért magához, ezen a belül a lízing sem szerepel túl jól. Ezen a helyzeten Dunavölgyi Mária, az OTP Lakáslízing Zrt. elnök-vezérigazgatója reményei szerint segíthet euró alapú konstrukciójuk.

Az idei első félévben a deviza alapú lakásfinanszírozásokon belül a korábbi tíz helyett már több mint 12 százalékot képviselt a lízing – mondta el Dunavölgyi a társaság által rendezett mai háttérbeszélgetésen. A deviza alapú hitelek ebben az időszakban a teljes lakáshitel piacon belül közel 40 százalékos arányra rúgtak, ez a helyzet azonban a jelzálogbejegyzés augusztusban hatályba léptetett tilalma miatt (a tulajdonjognál nincs ilyen korlátozás, ezért nyújtható deviza alapon a lízing) változik majd. Persze ez lassú folyamat lesz, hiszen – ismerte el lapunk érdeklődésére a szakember – jelenleg minden finanszírozónál jelentős mértékű az a portfolió, amelynél a válság következtében a hitelösszeg meghaladja a fedezetként szereplő ingatlan piaci értékét.

Az OTP Lakáslízing által az idén finanszírozott összegekről az elnök-vezérigazgató nem akart beszélni. Mint mondta: a piac még mindig nem tér magához, bár mostanában mintha már mutatkoznának az éledés jelei. Reményei szerint ezen a helyzeten segíthetne euró alapon kínál lízingtermékük. Dunavölgyi ugyanis úgy látja, hogy az igénylések nagyobb számát az akadályozza, hogy a több szempontból is igen előnyös lakáslízinget még kevesen ismerik, és sokan alaptalanul bizalmatlanok ezzel a konstrukcióval szemben. Mint elhangzott: az utóbbi időben inkább forint alapú kérelmek benyújtása volt a jellemző, holott az euró alapú finanszírozás a jelenlegi kamatfeltételek mellett alacsonyabb törlesztő részletet biztosít.

A lakáslízing előnyei között szerepel, hogy – kormányrendeletben is rögzítettnél – alacsonyabb önerővel lehet lakáshoz jutni, mint a lakáshitelek esetében. Magánszemélyeknél forint alapon a piaci ár 80 százaléka finanszírozható mind új, mind használt lakás esetén, míg hiteleknél a maximális finanszírozás a piaci ár maximum 75 százaléka. Új lakásoknál a konstrukció sokkal olcsóbb, ami annak köszönhető, hogy a lízingelt összeg az áfa-része kamatmentesen, a futamidő során kis részletekben törleszthető, szemben a lakáshitellel ahol ezt kamattal terhelten kell megfizetni. Ennek köszönhetően közel ötödével kevesebb is lehet a törlesztőrészlet egy hasonló kamatozású hiteltermékhez képest, deviza alapon pedig már közel 30 százalékos a különbség

Nem könnyebb elveszteni egy lízingelt lakást, mint egy hitellel finanszírozottat – nyomatékosította Dunavölgyi. Az OTP Lakáslízing ugyanazokat az eljárásokat alkalmazza, ha az ügyfele fizetésképtelenné válik, mint a bankok a lakáshitelek esetében. A lízingbevevő teljes körűen jogosult az ingatlant használni, ugyanúgy benne lakik és lényegileg ugyanazokkal a jogokkal és kötelezettségekkel rendelkezik, mintha lakáshitellel finanszíroztatná lakását. Például bérbe adhatja, előtörleszthet illetve akár lízingátvállalással vagy előtörlesztéssel el is adhatja a lakást – sorolta.

Hozzátette még, hogy a lakáshiteleknél már megszokott módon bármikor lehetséges akár az egyösszegű, akár a részleges előtörlesztés, vagy az ingatlan értékesítése készpénzért vagy lízingátvállalással is. Kiemelte még, hogy korai lezárás vagy végtörlesztés esetén a lezárási díjon kívül csak a hátralévő tőketartozást kell a lízingcégek ügyfelének megfizetni, a hátralévő időszakra járó kamatot nem.

Forrás: Napi.hu