Hosszú szünet után ismét megindultak a kilakoltatások Magyarországon. Bár egyelőre csak azok vannak veszélyben akiknek az önkormányzatok felé van tartozása, így csak velük szemben van lehetőség eljárás megindítására. A végrehajtók azonban eddig csak üres lakásokat találtak, írja a Magyar Nemzet.
Múlt pénteken járt le az adósok egy része számára a kilakoltatási moratórium, így szinte azonnal megindultak a kilakoltatások. A Magyar Nemzet Krejniker Miklóstól, a végrehajtási kamara elnökétől megtudta, hogy az utóbbi napokban néhány kilakoltatást már le is bonyolítottak.
Az eddigi esetekben az önkormányzatok kezdeményezték az eljárásokat, melyeket az elmaradt lakbérek miatt indítottak. Krejniker elmondása szerint a végrehajtók valamennyi alkalommal üres lakásokat találtak. A kamara felmérése pedig azt mutatja, hogy nagyságrendileg kétszáz ingatlannál mutatkozik elkerülhetetlennek a kilakoltatás.
Ugyanakkor kétélű fegyvernek bizonyult a kilakoltatási moratórium, az elmúlt egy évben ugyanis jelentősen nőtt a nem fizető adósok száma – derül ki a Magyar Nemzeti Bank tegnap kiadott pénzügyi stabilitási jelentéséből. A jegybank jelentése szerint tavaly már 660 milliárd forintnyi volt a 90 napon túli késedelemben lévő hitelek összértéke. Az érintett ingatlanok száma pedig eléri a 90 ezret, amiben különös kockázatot érez Nagy Márton az MNB igazgatója.
Országszerte megkezdődtek az önkormányzati tartozások miatti kilakoltatások – közölte a végrehajtói kamara elnöke. Krejniker Miklós az InfoRádióban elmondta: legalább másfél éve tartó, mintegy 200 eljárásról van szó. A köztestület vezetője hangsúlyozta: az esetek között nincs lakáshitel-hátralék vagy építési kölcsön miatt indult ügy; a helyhatóságok a legtöbb esetben elmaradt lakbérek miatt indítottak eljárást. Krejniker Miklós emlékeztetett arra, hogy a múlt pénteken az adósok egy részének lejárt a moratóriuma, így szinte azonnal megkezdődhettek a kilakoltatások. Szólt arról is, hogy szakembereik a végrehajtások nagy részében már üres ingatlanokat találtak.
Forrás: Portfolio.hu és Inforadio.hu