Magánnyugdíjpénztárak államosítása

Az állam többé nem utal pénzt a magánnyugdíjpénztárakba és az javasolják az érintetteknek, hogy válasszák a biztonságos állami rendszert – mondta kedd este Orbán Viktor az RTL Híradójának. A miniszterelnök beszélt arról is, hogy a nagyon nagy jövedelemmel rendelkezőktől megvonnák a családi pótlékot, az erről szóló javaslat már a kormány előtt van.

„Akik maradnak a mostani, nyugdíjtőzsdés rendszerben, amit ők oda bevittek, az az övék, azzal saját belátásuk szerint rendelkeznek. Ha visszalépnek az állami rendszerbe, akkor őket kompnezálni fogja az állam” – mondta kedd este Orbán Viktor az RTL Klub Híradójának adott interjújában.

„Mi ki akarjuk nyitni visszalépés lehetőségét minél hamarabb, azt szeretnénk, hogy az idén megvalósuljon ez a lehetőség” – közölte Orbán Viktor és aki hozzátette: akik maradnak a vegyes rendszerben, azok után az állami nyugdíjalap terhére egy fillért sem fog utalni az állam a jövőben.

Magyarországon sokan nem tudják, hogy a magán-nyugdíjbiztosítóknál kezelt pénzek mögött nincs állami garancia. Sokan azt gondolják, ha a megtakarításukat elbukják, akkor az állam helytáll, de ez tévedés. A kormány az javasolja, hogy az érintettek lépjenek át a biztonságos állami nyugdíjrendszerbe – fogalmazott Orbán és hozzáfűzte: dolgoznak azon, hogy a mostani rendszerrel ellentétben az államnak befizetett nyugdíjjárulékot is mindenkinek a saját, névre szóló számláján kezeljék.

Nagyon nagy jövedelem esetén megvonnák a családi pótlékot
A Orbán a válságadóval kapcsolatban elmondta, a többletterhet nem fogják áthárítani a fogyasztókra azok a cégek, amelyekre vonatkozik, ugyanis azzal vásárlókat veszítenének. Elmondta, hogy a rendszerbe több biztosítékot is beépítettek. „Ha a versenyt kijátszva akar valaki átterhelni a fogyasztókra költségeket, akkor a versenyhivatalnak a dolga, hogy fellépjen. A fogyasztóvédelemmel is konzultáltunk, hogy erőteljesen figyeljen a piaci változásokra és a fogyasztók érdekére” – mondta a kormányfő.

A miniszterelnök azt is elmondta, hogy az új személyi jövedelemadó-rendszer központjában a gyermeknevelés áll. Szerinte az új szabályok bevezetése után azok sem járnak rosszabbul, akik keveset keresnek. Ezt a minimálbér megemelésével biztosítanák. A kormányfő beszélt arról is, hogy átalakítanák a családi pótlék rendszerét. „Gondolkodunk azon, hogy akik nagyon nagy jövedelemre tesznek szert, azok számára járjon-e, vagy sem a családi pótlék. Ez egy régi vita Magyarországon” – mondta Orbán Viktor. Erről egy javaslat már a kormány előtt van, de még nem döntöttek. A végső szót pedig a parlament mondja majd ki.

Tiltakozó pénztárak
Orbán Viktor a múlt szerdán azt jelentette be, hogy az államháztartási hiánycél tartása érdekében a magán-nyugdíjpénztári befizetéseket az állami rendszerbe kell átírányitani. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter az erről szóló szóló törvényjavaslatot szombaton nyújtotta be a parlamentnek. A törvénymódosítás azt mondja, hogy a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról szóló törvény a vonatkozó kiegészülő rendelkezése megteremti annak alapját, hogy „átmenetileg a magán-nyugdíjpénztári tagok tagdíjfizetése helyett járulékfizetés valósuljon meg a 2010. év hátralévő részében a Nyugdíjbiztosítási Alap részére”. A törvényjavaslatban szerepel az is, hogy „a kormány javaslata szerint a magán-nyugdíjpénztári tagdíjbefizetés 14 hónapra felfüggesztésre kerülne, és a majdani nyugellátás fedezetére fizetett járulék egésze ez idő alatt a Nyugdíj biztosítási Alapot illetné meg”.

„A bejelentett nyugdíjlépések veszélyeztetik az állampapírpiacot, a tőzsdét és a lakossági hitelezést is” – mondta Lukács Marianna, a Patika Pénztár vezérigazgatója egy keddi konferencián. A szakember szerint a lépés azért érintheti az említett piacokat, mert a nyugdíjpénztáraknak meg kell majd válniuk ezektől az értékpapíroktól, illetve az új kibocsátások esetén hiányozni fognak a vételi oldalról. A banki hitelezés azért eshet vissza, mert a magánbiztosítók a lakáshitelek forrását adó jelzáloglevelek fő vásárlói, amennyiben pedig a nyugdíjváltoztatások miatt eltűnik ez a kereslet, akkor az a bankok hitelezési magatartását is befolyásolja majd.

Több ezer ember kerülhet utcára a pénztári szektorból, miközben az állami nyugdíjrendszer néhány éven belül képtelen lesz ellátni a tőle várt feladatokat – mondta az [origo]-nak Juhász Istvánné, a magán-nyugdíjpénztárakat képviselő Stabilitás Pénztárszövetség főtitkára a kormány terveiről. Elmondta, hogy mindent megpróbálnak megtenni annak érdekében, hogy jobb belátásra bírják a kormányt, amely szerinte lassú és fájdalmas kimúlásra ítélte a kasszákat.

Ez a változás a 3 millió magán nyugdíjpénztári tag több mint 2700 milliárdos megtakarításának részbeni vagy teljes elvonását jelentené. Ezen az sem változtat, ha a jelenlegi piaci szereplők fölé egy állami alapot helyeznek, hiszen így csak annyi történne, hogy egy központi intézményen folynának át a megtakarítások, miközben az államháztartás pozíciója a részvényekben tartott megtakarítások miatt lényegesen nem javulna, csak statisztikailag válna az államháztartás részévé a pénztári vagyon. A központi adminisztráció előkészítése és kialakítása pedig olyan hatalmas többletköltségekkel járó, időigényes feladat lenne, amelynek megvalósítása éppen ezért nem jelenthetne rövidtávon megoldást az államháztartási hiány csökkentésére. Egy átgondolatlanul, kapkodva kialakított központi adminisztrációs rendszer pedig beláthatatlan következményekkel járna a későbbiekben.

Forrás: Origo.hu, Privatbankar.hu