Leállhat a lakáshitelezés

Még egy kis szabályozás a jelzáloghitel piacon, és nem lesz lakáshitelezés Magyarországon – mondta Erdei Tamás, a Magyar Bankszövetség elnöke a pénztárkonferencián, ahol az öngondoskodás fontosságáról tartott előadást.

A bankszövetség elnöke, az MKB elnök-vezérigazgatója elsősorban a bankokat sújtó kormányzati intézkedésekről beszélt. A bankadóval kapcsolatban hangsúlyozta: az rövid távon megoldás lehet, de a közép távon okozott sérülésekkel is kellene foglalkozni. A növekedési pályához ugyanis a reálgazdaságnak szüksége van finanszírozásra. A GDP egy százalékos növekedéséhez – állította Erdei – a hitelállomány három százalékos bővülésére van szükség. Az árfolyamszűrt adatok szerint azonban már most is hitelszűkülés érzékelhető.

A kilátások pedig hosszabb távon is meglehetősen aggasztóak. Az új szabályozási rendszer (Bázel III.) mindenképpen európai növekedési áldozattal jár majd. A bankok 500-700 milliárd eurós pótlólagos tőkeszükséglete az unióban 0,5 százalékkal csökkenti a GDP-t.

Mindez alapján tartósan elhúzódó stagnálás is jöhet. Közben a tőkeelőírások erős nyomást gyakorolnak arra, hogy a bankoknál levő megtakarítások mind nagyobb arányban fedezzék a kihelyezett hiteleket. Ennek következménye a belföldi megtakarítások növelésének igénye, amennyiben azonban ennél korlátokba ütköznek a bankok (ami a bizonytalanság miatt logikusan adódik), akkor a kihelyezéseket visszafogása.

Magyarországot mindez – derült ki az elnök szavaiból -még kedvezőtlenebbül érinti, hiszen a felzárkózó gazdaságok logikusan jobban külső finanszírozásra utaltak, itt a betétekkel kevésbé lehet fedezni a hitel kihelyezést. Emellett az itteni bankokat az újabb és újabb szabályozások is igen kedvezőtlenül érintik. Ha elmegy a kedve a bankoknak a jelzálog hitelezéstől, amihez már nagyon közel állnak, akkor meglátjuk hány új lakás épül ebben az országban – állította Erdei. Mint kijelentette: még egy kis szabályozás a jelzálogpiacon és nem lesz lakáshitelezés.

További kockázatot jelenthet, ha a megtakarítási hajlandóságot a kormányzat különböző intézkedéseivel akaratlanul is csökkenti. A magánnyugdíj pénztári befizetések 14 hónapos felfüggesztése miatt az öngondoskodás eszméje is sérülhet. Erdei szerint kérdés, hogy most alkotmányos keretek között folyó államosítás, vagy rövid távra szóló költségvetési kiigazítás zajlik-e.

Forrás: Napi.hu