Lakáshitel felmondás

Ha nem fizetjük a lakáshitelünket, akkor idővel fel kell arra készülnünk, hogy bekopogtathatnak az ajtónkon a végrehajtók. Nem mindegy tehát, hol és milyen kölcsönt vettünk fel: sima jelzáloghitelek esetében több az idő a pénzügyi helyzetünk rendezésére, az opciós szerződéseknél azonban lehet, hogy csak 60 napunk van új lakhelyet keresni. A tapasztalatok szerint nem csak a lakásunkra, hanem az ingóságainkra is érdemes figyelnünk, és jó ha nem felejtjük el, hogy kilakoltatni csak a bírósági végrehajtónak van joga.

A gazdasági válság legnagyobb vesztesei azok a devizahitelesek, akik nem csak a forint gyengülése miatt szenvednek, hanem esetleg az állásukat is elvesztették az évtizedek óta nem látott krízisben.

Nem kétséges, hogy az állami segítségnyújtás ellenére is lesznek majd olyanok, akik nem tudják fizetni a hitelüket, és ennek következtében el is indul velük szemben az esetlegesen kilakoltatással végződő eljárás. Összeállításunkban azt szedtük össze, hogy milyen fázisai vannak a nemfizetéssel elkezdődő folyamatnak, milyen fejleményekkel kell számolni a végrehajtási szakaszban, és mikor számíthatunk arra, hogy el kell hagynunk az otthonunkat.

Hitelkárosultak

Nemrégiben több bank is érdekes levelet küldött ügyfeleinek, amelyben arra hívták fel a figyelmet, hogy a svájci frank árfolyamszárnyalása kapcsán a pénzintézet “megérti” a devizahitelesek problémáit és lehetőséget ad a forinthitelre történő áttérésre. A pénzügyekben járatlan, tájékozatlan magyar lakosságon újabb vámot szeretnének behajtani a nyerészkedők. A levél esetében az a tény is megtéveszthet bennünket, hogy az új Orbán- kormány a devizahitelek visszaszorításáról biztosította választóit.

Nosza itt a remek alkalom – a bankoknak…

Aki svájci frankban adósodott el, és most váltana forintra, a teljes hitelére realizálja az árfolyamveszteséget. A mintha a hitel teljes ideje alatt ekkora lett volna az árfolyam! Ez a bankoknak nagyon jól jönne.

Fix vagy változó kamatozású lakáshitel ?

Fix vagy változó kamatozású hitelt érdemes választani?
A fix kamatozású hitelek előnye, hogy a kamatperiódus ideje alatt nem változik a kamat, így előre kiszámítható marad, hogy mennyit kell törlesztenünk. Különösen előnyös lehet, ha éppen emelkednek a kamatok, mert akkor az általános kamatszintnél jóval olcsóbb hitelt törleszthetünk. Forinthiteleknél elérhetőek az 1 és 5 éves kamatperiódusú hitelek, euró alapú hiteleknél szintén 1 és 5 év az általános.

Svájci frank alapú hiteleknél 3, 6, vagy 12 hónapig fix a kamat, de mint tudjuk jelenleg felfüggesztésre kerültek a devizahitelek. A kormány azért döntött így, mert az elmúlt hónapok árfolyamváltozásai miatti törlesztőrészlet-növekedések következtében több százezer ember került kilátástalan helyzetbe.

Lakáshitelek összehasonlítása

Manapság már számtalan bank weboldala vagy más lakáshitelkalkulátor segítségével hasonlíthatjuk össze a lakáshitel ajánlatokat.

Amit fontos már jó előre tudnunk, hogy mekkora hitelt és milyen hosszú futamidőre, illetve mekkora havi törlesztőrészlet mellett szeretnénk felvenni. A lakáshitel felvétel esetén legfeljebb 35 éves futamidővel számolhatunk. Természetesen itt is jelzálogalapú hitelekről van szó. Rövidebb futamidő választása esetén magasabb törlesztő részletre lehet számítani, másrészt, annál kevesebb összeget fizet vissza a futamidő végéig.

2009-ben megszüntette a kormány a támogatott lakáshiteleket, de ez várhatólag újraindul, a döntést ezt azzal indokolták, hogy így hatalmas megtakarításra tehet szert az állam. Tehát jelen esetben csak piaci kamatozású lakáshitelek felvételére van lehetőség, így teljesen mindegy, hogy lakásvásárlásra, felújításra vagy bővítésre fordítja a felvett hitelt. A hitelek forint vagy deviza alapúak is lehetnek.

Lakáshitel állami támogatás

Ha jogosultak vagyunk állami támogatásra, tájékozódjunk, hogyan vehetjük igénybe. Kamattámogatás jár az államilag támogatott forinthitelekhez, használt lakásra felvehető legfeljebb 5 millió forint hitel, új lakásra 15 millió forint. Azért hogy ne érjen meglepetés, érdemes körültekintően eljárni a lakásépítési, lakásvásárlási kedvezmény (szocpol) igénylésekor, mert nagyon sok feltételnek kell megfelelni. Közkeletű nevén a szocpolt csak az veheti igénybe, akivel együtt költözik a gyermeke, aki még nem töltötte be 16. életévét, vagy oktatási intézmény nappali tagozatán tanul, de még nem töltötte be a 25. életévét.

Lakáshitel reklámok

Aki nem néz, a reklámok mögé igen hamar rádöbbenhet, hogy a reklámozó cég nem azt és úgy gondolta, mint ahogy ön hitte.
Mikre kell odafigyelni, ha reklámban nagyon alacsony kamatot ígérnek egy hitelhez, akkor például meg kell nézni, hogy az adott hitelhez nem raktak-e „véletlenül” egy kicsit magasabb kezelési költséget, vagy az alacsony kamatot mennyi időre adják. Előfordulhat olyan is hogy az akciós kamat félév egy év után piaci felettivé változik.