Lakáshitelek összehasonlítása

Manapság már számtalan bank weboldala vagy más lakáshitelkalkulátor segítségével hasonlíthatjuk össze a lakáshitel ajánlatokat.

Amit fontos már jó előre tudnunk, hogy mekkora hitelt és milyen hosszú futamidőre, illetve mekkora havi törlesztőrészlet mellett szeretnénk felvenni. A lakáshitel felvétel esetén legfeljebb 35 éves futamidővel számolhatunk. Természetesen itt is jelzálogalapú hitelekről van szó. Rövidebb futamidő választása esetén magasabb törlesztő részletre lehet számítani, másrészt, annál kevesebb összeget fizet vissza a futamidő végéig.

2009-ben megszüntette a kormány a támogatott lakáshiteleket, de ez várhatólag újraindul, a döntést ezt azzal indokolták, hogy így hatalmas megtakarításra tehet szert az állam. Tehát jelen esetben csak piaci kamatozású lakáshitelek felvételére van lehetőség, így teljesen mindegy, hogy lakásvásárlásra, felújításra vagy bővítésre fordítja a felvett hitelt. A hitelek forint vagy deviza alapúak is lehetnek.

Jól jár a bank, ha segíti adósait

Könnyítés a devizahiteleseknek
Pár száz vagy akár több ezer forint kedvezményt is jelenthet a devizahiteleseknek az, hogy a bankok különböző módon csökkentik a törlesztőrészleteket. Az általunk megkérdezett elemző szerint ez nemcsak az ügyfeleknek jó, hanem a bankoknak is. Egyre több ugyanis a fizetésképtelen ügyfél.

Amikor kimegy a szobából, rögtön lekapcsolja a villanyt Nagyszöllősy Nóra. Amin lehet, takarékoskodik. Csak így tudja kifizetni a lakásra felvett hitel törlesztőrészleteit.

Akciós devizahitelek felvétele

Amennyiben valamilyen akciós devizahitelt vesz igénybe, gondosan olvassa el, hogy
az akció – kedvezmény – konkrétan melyik termékre vonatkozik (pl. személyi kölcsönre, deviza alapú lakáskölcsönre, stb.);melyek a kedvezmény igénybevételének feltételei (pl. havi meghatározott összegű
átutalás a banknál vezetett számlára); milyen időszakban benyújtott kölcsönökre vonatkozik a kedvezmény;
mennyi ideig van érvényben a kedvezmény (pl. a folyósítástól kezdődően egy évig); a kedvezményre jogosító időtartam lejártát követően milyen mértékben növekszik a hitel költsége.

Állami támogatású devizahitelek ?

Devizahitel állami támogatással? Nem csak a forinthiteleknél van erre lehetőség, viszont egy speciális hitelkonstrukció formában juthatunk hozzá. Az államilag támogatott lakáscélú forinthitelekhez kamattámogatás jár, aminek köszönhetően alacsonyabb a törlesztésű hitelhez juthatunk, mintha piaci kamatozású hitelt vennénk fel. Devizahitelt viszont lehet kombinálni lakás-takarékpénztári megtakarítással, amire alanyi jogon jár 30% állami támogatás. A banknak fizetjük a kamatot … Olvass tovább

Váltsuk át a devizahiteleket?

Az MNB 2010. március jelentése szerint, a hazai lakáshitelek forintosított összege 4 ezer 100 milliárd forint. Mi lenne ezzel, ha átváltanánk? – Ha a mai napon CHF hitelünket forint alapúra konvertáljuk, két dologgal kell számolnunk. Az egyik, hogy realizáljuk az árfolyamveszteséget – ami a 170 forintnál felvett CHF hitelnél, mai áron számolva 25 százalékos –, valamint megfizetjük a közel 4 százalékos kamatkülönbséget is. Ezzel lezárjuk az adósságunkat, és biztonságban érezhetjük magunkat. De egy 20 éves futamidejű hitelnél érdemes arra is gondolni, hogy az árfolyamok visszatérhetnek régi „medrükbe” és akkor feleslegesen realizáltuk a veszteségünket.