Hiteltársulás

Párbeszédet kezdeményez a kormánnyal az egy hete indult, mára 60 milliárdosra nőtt Hiteltársulás, amelynek a tagjai olyan bankokat szeretnének találni, ahol a devizaalapú hiteleiket kedvező feltételekkel váltják forinthitelre.

Egy héttel az indulás után több mint 60 milliárd forintra nőtt a Hiteltárulás mérete, és a kezdeményezéshez eddig ötezernél is többen csatlakoztak. A céljuk az, hogy kedvező feltételű hitelt harcoljanak ki a közösség tagjainak a deviza- és svájcifrank-alapú hitelek kiváltására. A bankokkal folyó tárgyalások mellett a szervezők csütörtökön felveszik a kapcsolatot a kormánnyal is – közölte az FN24.hu-val Doubravszky György, a Hiteltársulás civilszervezet ötletgazdája.

Megvoltak az első egyeztetések a pénzintézetekkel, ami rádöbbentette a szervezőket, hogy ekkora tömeges igény kielégítése a rendelkezésre álló rövid idő alatt komoly nehézséget jelent a bankoknak. „Minket is meglepett a Hiteltársulás növekedése, ekkora érdeklődésre nem számítottunk.

Azonban nem húzunk határt, mindenkit egyformán képviselünk aki csatlakozik. Közben a bankokkal való tárgyalások mellett, még a mai nap felvesszük a kapcsolatot a kormánnyal, hogy szakmai egyeztetést kezdeményezzünk a megoldás megkeresésére – számolt be az történésekről Doubravszky György, aki hozzátette: bízik benne, hogy a kormányzat partner lesz és az emberek mellé áll, ami tovább növelné a kezdeményezés súlyát.

A szervezők szerint az 50 milliárdos álomhatár átlépésével a Hiteltársulás elérte azt a méretet, amivel már megéri tárgyalni. A közösség növekedési ütemét látva nem tartják irreálisnak a 100-150 milliárdos becsült hiteligényt, ami már a nagy bankok szemével nézve is jelentős összeg. Remélik, hogy ez beindít egy egészséges versenyt, melynek célja a felek számára kölcsönösen előnyös megoldás megkeresése a deviza és frankhitelek kiváltására.

„A Hiteltársulás elindítása egy egyszerű felismerés eredménye: hiába van lehetőségünk arra, hogy a devizahiteleket fix árfolyamon lezárjuk, ha ehhez normális forinthitelt nem kapunk.  A bankok bizony élnek erőfölényükkel, mert ez a természetük. Ezen egyetlen módon változtathatunk: szerveződünk, szakértőket fogadunk és egyszerre több ezer partner nevében tárgyalunk. Megversenyeztetjük a bankokat: ki kínálja nekünk a legjobb forinthitelt?”


A közlemény szerint a Hitelközösséghez – amelyhez a hitelkozosseg.hu e-mail címen e-mail címmel és a becsült hitelösszeg megadadásával – október 28-ig lehet csatlakozni. A közösség a hónap végén a tervek szerint rendez egy konferenciát, melyre…”