Hitel végtörlesztés

Miután zöld lámpát kapott a kedvezményes végtörlesztés lehetősége, vad számolgatásba kezdtek az emberek. Többen úgy gondolják, a magas hazai forintkamatok miatt inkább valamelyik szomszédos országban veszik fel a végtörlesztésre szánt hitelt – írja a Bors.

A lap adatai szerint az osztrák hiteleket azon túl, hogy legendásan kedvező kamataik miatt választják egyre többen, a rugalmas feltételek is népszerűvé tették. A hazai bankoknál és a környező országoknál nemritkán 30-40 százalékkal olcsóbb kamatok jóval kedvezőbb törlesztőt eredményeznek, ennek köszönhetően hiteltípustól függően százezreket, akár milliókat is megtakaríthatunk!

A Bors cikke azt is megállapítja, hogy az utóbbi időben a feltételek szigorodtak, de az elbírálás menete még mindig jóval egyszerűbb, mint itthon. Például nem kell hozzá sem kereseti kimutatás, sem adóhatósági nullás igazolás, mi több, a KHR-lista sem érdekli a sógorokat. Persze a hitelt euróban folyósítják, és abban is kérik vissza, tehát aki forintban kapja a fizetését, az éppúgy ki lesz téve az árfolyamkockázatnak, mint eddig.

Más szomszédainknál is lényegesen kedvezőbb a kamat, mint itthon, viszont helyi ingatlant kérnek fedezetül. Horvátországban a jelzáloghitel összegére évi 4,5-5,5, Szerbiában pedig 5-8 százalék az éves kamat, Szlovákiában a 35 évnél fiatalabbak akár már 0,99 százalékos kamattal is kölcsönhöz juthatnak.

A bankok ugyanakkor abban bíznak, hogy a végtörlesztés miatt elszenvedett veszteségüket kompenzálhatják valamelyest azzal, hogy a forinthitelpiacuk felélénkül. Ha viszont az ügyfelek nem Magyarországon veszik fel a végtörlesztéshez szükséges pénzt, akkor a bankokat semmi sem kárpótolja.

……………..

Mától december végéig lehet igényelni az egyösszegű végtörlesztést rögzített árfolyamon. A kérelmeket ugyan már rögzíthetik a bankok, forinthitel-konstrukciókkal azonban még nem szolgálhatnak.

Papírforma szerint ma megrohanják a devizahitelesek a bankjukat és kérik a rögzített árfolyamú végtörlesztést, akár készpénzzel, akár úgy, hogy forinthitelre váltják át a devizában felvett kölcsönüket. A valóságban azonban roham nem várható, hiszen egyelőre csak a bejelentéseket „vehetik fel” a pénzintézetek.

Információink szerint a különböző forintalapú hitelkonstrukciók kidolgozására még legalább egy hetet várni kell. Erről mi is meggyőződtünk, amikor tegnap telefonon érdeklődtünk néhány szegedi bankfióknál, valamint megnéztük az anyabankok honlapjait. Új forinthitel termékeknek se híre, se hamva. Jó tudni: a PSZÁF megígérte, honlapján majd össze lehet hasonlítani a különböző bankok termékeit is.

Egyelőre csak annyit tudni, amennyi a kormany.hu honlapon kedden megjelent. Azok élhetnek a végtörlesztéssel, akiknek a devizahitelük fedezetéül ingatlanalapú jelzálog szolgál. Svájci franknál 180 forintos, az eurónál 250, a japán jennél 2 forintos árfolyamon kérhetik a végtörlesztést december 30-áig, és a vállalás bejelentéstől számított 60 napon belül fizetniük kell.

A törvény azokra vonatkozik, akik szerződésében az árfolyam a kölcsön folyósításakor nem volt magasabb a rögzítettnél, és a hitelfolyósító június 30-áig nem mondta fel a szerződésüket. A devizahiteleseknek vállalniuk kell az áthidaló vagy gyűjtőszámlahitelből eredő tartozás végtörlesztését is, ha devizakölcsönükhöz kapcsolódik ilyen. Amennyiben az adós teljesíti ezeket a feltételeket, a pénzintézet nem utasíthatja el a végtörlesztési igényt, és 60 napon belül elő kell készítenie a szerződés lezárását.

Az ingatlanfedezetű devizahitel és a gyűjtőszámlahitel végtörlesztéséért nem számítható fel költségtérítés és egyéb díj vagy jutalék. A jogszabály mentesíti az embereket az szja, az ajándékozási és visszterhes vagyonátruházás illetékfizetési kötelezettsége alól a pénzintézetek által elengedett követelés, az ingatlan értékesítéséből származó jövedelem, a kedvezményes bérleti díj formájában juttatott bevétel, illetve az ingatlan kedvezménnyel történő visszavásárlása után.

Díjmentessé válik az állam lakásvásárlásával, valamint a végtörlesztéssel összefüggésben kezdeményezett jelzálog- és végrehajtási jog, továbbá az elidegenítési és terhelési tilalom törlésére irányuló eljárás. Az új törvény korlátozza a hitel- és kölcsönszerződéseknél devizában felszámítható költségeket is. Csak azokat a díjakat lehet felszámítani, amelyek a devizaforrás megszerzésével közvetlenül kapcsolatban állnak, ideértve a kamatjellegű kezelési költséget. De nem terhelhető az ügyfélre devizában a szerződéskötéssel, a levelezéssel, a kimutatások és igazolások előállításával, a felmondással és a hitelszámla lezárásával kapcsolatos díj.

A Duna House tanácsai
Aki ingatlan eladásból kívánja végtörleszteni devizahitelét, annak a cég szerint az értékesítési folyamat elindítása mellett érdemes megfontolni egy hitelkiváltási folyamat indítását is. Ha nem talál időben vevőt, akkor is kiválthatja a hitelét, így realizálhatja az árfolyamkülönbséget. Ebben az esetben tehát az új forinthitel egyfajta "áthidaló hitel" szerepet tölt be, amivel meghosszabbítható az értékesítési folyamat.

Forrás: népszava.hu, délmagyar.hu