Mivel, hogy a szociális bérlakások nem elterjedtek Magyarországon, ezért nézzük meg, hogy milyen állami támogatásokra számíthatnak a fiatalok, akik saját otthonra vágynak.
2009 júliusától megszűntek a korábbi állami támogatások, helyette új lakás vásárlásakor lehet igénybe venni kamattámogatott hitelt. A feltételek meglehetősen szigorúak, viszont egyedül élők is igényelhetik.
A kamattámogatott hitelt igénybe vehetik:
– 18-35 év közötti fiatalok (gyermek nélkül vagy max egy gyermekkel)
– 18-45 év közötti nagycsaládosok (2 vagy több gyermekkel)
– hitelfelvevő lehet még külföldi személy (EU állampolgár vagy harmadik országbeli bevándorolt, illetve letelepedett személy)
– a vásárolni kívánt új lakás bruttó vételára (telekár nélkül) max 25 MFt (Budapesten, megyei jogú városban), 20 MFt (egyéb településen) lehet
– igényelhető kölcsön max 12,5 MFt Budapesten, megyei jogú városban, 10 MFt egyéb településen
– kamattámogatás a futamidő első 20 évére jár
– támogatott kölcsönt azokra az új lakás vásárlásokra lehet igénybe venni, amelyekre a végleges adásvételi szerződés megkötést követő 120 napon belül lehet felvenni a támogatott hitelt.
– az ügyletben résztvevőknek nem lehet korábbi állami támogatású kölcsönük vagy azt vissza kell fizetniük. Nem lehet továbbá lakóingatlan a nevükön, de lízing ügyletük és használati joguk sem lehet…
A kamattámogatás mértéke:
6 gyermektől 70%
5 gyermek 64%
4 gyermek 59%
3 gyermek 55%
2 gyermek 52%
0-1 gyermek 50%
Forrás: hitelszerviz.hu