Új lakáshitel támogatás

Új lakáshitel támogatás
Használt és új lakás vásárlásához elvben már most igényelhető az új feltételű támogatott lakáshitel, mert a vonatkozó rendelet erről szóló részeit hatályba léptette egy tegnap megjelent módosítás. A váratlan lépés célja – amellyel a kormány nem várta meg Brüsszel jóváhagyását – a piac hatékonyabb élénkítése lehet.

Kedd este óta hatályban vannak az új lakástámogatási kormányrendelet bizonyos szakaszai: a tegnapi Magyar Közlönyben ugyanis megjelent a december végi keltezésű jogszabály módosítása, amely az új és használt lakás vásárlására vonatkozó paszszusokat hatályba lépteti. Így a kormánynak az alapkonstrukció elindításával nem kell tovább az Európai Bizottság jóváhagyására várni, hiszen az Orbán Viktor miniszterelnök által aláírt módosítással lehetővé tette a szakaszos hatályba léptetést.

A kormány viszont megvárja az Európai Bizottság döntését a devizahitel kiváltására felvett kölcsön kamatainak megfizetéséhez igénybe vehető kamattámogatással, a hátralékos hiteladós által kisebb lakás vásárlásához igénybe vehető kamattámogatással és a késedelmes jelzáloghitellel vagy felmondott kölcsönnel terhelt lakóingatlan vásárlásához nyújtható támogatással is.

A már elérhető támogatott hitelnél több korlátot is meghatároz a jogszabály. Az új lakás telekár nélkül meghatározott vételára a rendelet szerint nem lehet több 30 millió forintnál, a használt lakásoknál és a felújításnál pedig 15 millió forintos limitet határoz meg a jogszabály.
A támogatott kölcsön összegénél 10 millió forint a felső határ, ha új lakás építéséről vagy vásárlásáról van szó, a használt lakásoknál és a korszerűsítésnél pedig 6 millió forintot határoztak meg korlátként.
Szintén lényegi elem, hogy kamattámogatást öt évre lehet igénybe venni, és annak mértéke az idő előrehaladtával fokozatosan csökken.

A korábbi jogszabályhoz hasonlóan a kamattámogatást az állampapírhozamhoz köti a rendelet: a támogatás mértéke viszont magasabb, ha az igénylő kettőnél több gyermeket nevel. Az első évben a támogatás mértéke az állampapír- vagy referenciahozam 60, kettőnél több gyermek nevelésekor pedig 70 százaléka lehet, és ez az ötödik évre fokozatosan 40, illetve 50 százalékra mérséklődik. Az ötéves támogatási időszakkal a költségvetési kiadások kímélését igyekszik megvalósítani a kabinet, a támogatás mértékének fokozatos csökkenését pedig vélhetően az indokolja, hogy ideális esetben egy család jövedelme az idő előrehaladtával növekszik, vagyis az emelkedő kiadások vállalása nem okoz vállalhatatlan terhet.

A sietség persze bizonyos szempontból érthető a kabinet részéről. Az újonnan folyósított lakáshitelek mennyisége tavaly havi 15-20 milliárd forint környékén stagnált, ez töredéke a válság előtti időszakban megszokottnak. (Az év végén ugyan megugrott a folyósított hitelek mennyisége, ám ezt kizárólag a kedvezményes végtörlesztés új kölcsönökkel történő finanszírozása okozta.) A tavaszi időszak pedig szezonális okokból igen fontos a lakáspiac szempontjából, így a rendelet hatálybalépése hozzájárulhat az élénkítéshez. Az új támogatási rendelet életbelépésével immár három fő területen támogatja az állam az otthonteremtést: a kamattámogatás mellett a lakás-takarékpénztárakon és az otthonteremtési támogatáson (szocpolon) keresztül.

Forrás: vg.hu