Támogatott lakáshitel: megélénkülhet a kereslet az építőiparban
Először a meglévő új lakások eladását várják
Miután az építőipar teljesítménye, a megrendelések hiányában eddig nem látott mélységbe süllyedt, az iparág minden olyan intézkedést üdvözöl, amelytől munkát várhat – mondta Tolnay Tibor, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke az MTI-nek. Főleg Budapesten több ezer eladatlan lakás vár vevőre, és jelentős számban állították le a fejlesztők a lakás projektjeiket. Az ÉVOSZ először a meglévő új lakások eladását várja az új intézkedésektől, ezeket követheti a leállított projektek újraindítása, majd az újak megjelenése következhet.
Párbeszédet kezdeményez a kormánnyal az egy hete indult, mára 60 milliárdosra nőtt Hiteltársulás, amelynek a tagjai olyan bankokat szeretnének találni, ahol a devizaalapú hiteleiket kedvező feltételekkel váltják forinthitelre.
Egy héttel az indulás után több mint 60 milliárd forintra nőtt a Hiteltárulás mérete, és a kezdeményezéshez eddig ötezernél is többen csatlakoztak. A céljuk az, hogy kedvező feltételű hitelt harcoljanak ki a közösség tagjainak a deviza- és svájcifrank-alapú hitelek kiváltására. A bankokkal folyó tárgyalások mellett a szervezők csütörtökön felveszik a kapcsolatot a kormánnyal is – közölte az FN24.hu-val Doubravszky György, a Hiteltársulás civilszervezet ötletgazdája.
Kamattámogatás feltételei
Új lakás vásárlásához, építéséhez, valamint használt lakás vásárlásához, korszerűsítéséhez kamattámogatott hitelt 2014. december 31-ig lehet igényelni. A kamattámogatás időtartama legfeljebb öt év (a kölcsön futamideje ennél hosszabb is lehet), a kamattámogatás mértéke pedig a futamidő alatt fokozatosan, évente 5 százalékponttal csökken. A kamattámogatás mértéke az állampapírhozam százalékában kifejezve 0-2 gyermek esetén 60 százalékról indul, s az ötödik évben 40 százalékra mérséklődik, míg három vagy több gyermek esetén a futamidő első évében 70, ötödik évében 50 százalék lesz.
Használt lakás vásárlása és korszerűsítése esetén a kamattámogatás mértéke a gyermekszámtól függetlenül az első évben 50 százalék, az ötödik évben 30 százalék.
Most már igényelhető az egyösszegű végtörlesztés rögzített árfolyamon – a devizahitelesek svájci franknál 180 forintos, az eurónál 250 forintos, a japán jennél pedig 2 forintos árfolyamon igényelhetik a végtörlesztést december 30-ig.
A kormany.hu-n kedden megjelent ismertető szerint azok élhetnek a végtörlesztéssel, akiknek a devizahitelük fedezetéül ingatlanalapú jelzálog szolgál. Ezeknek a hiteleknek több mint 80 százaléka 10 millió forint alatti, a maradék 20 százalék pedig a 10 és 30 millió forint közötti, 30 millió forint feletti devizaalapú jelzálogkölcsöne mindössze 38-40 ezer családnak van.
A devizahitelesek írásban kérhetik a végtörlesztést, ezt december 30-ig nyújthatják be bankjukhoz. Fizetniük a kérelem beadásától számított 60 napon belül kell.
Csak így lehet kiszállni egy hitellel terhelt ingatlanból?
Több ezer, a frankhitelt a jelenlegi szinten is pontosan fizető ügyfél ragadt az ingatlanában, pedig költözne, ha tehetné.
A mindenki által látható problémát, amely a teljes gazdaságra kiterjed a rosszul, vagy fizetni egyáltalán nem tudó Frankhitelesek okozzák. Ezt orvosolni kell és az elmúlt hónapok eseményei bizonyítják, hogy a kormány mindent megtesz, hogy enyhítse a bajt. Indokolt lépés volt a CHF jelzáloghitel tiltása abból a megfontolásból, hogy csökkentse a Frank, mint menekülő deviza kilengés okozta kitettségét a lakosságnak. A tűzoltásnak azonban van olyan hozadéka, amivel eddig senki nem foglalkozott, mégpedig az, hogy azok a csendes, pontosan fizető Frankhitelesek, akik szívesen költöznének, “bent ragadtak” az ingatlanjukban. Az ok egyszerű: csak nagyon körülményes jogi procedúrával, némi szerencsével és számtalan bizalmi tényező beiktatásával lehet új ingatlanra átvinni a hitelfedezetet, vagyis szinte sehogy.
Az adósok abban reménykednek, hogy a bíróságok kimondják, hogy a bankok egyoldalú szerződésmódosítása nem jogszerű.
Egyre többen perelik be a bankokat a magas lakáshitel-törlesztések miatt. A Hitelkárosultak Pertársaságának szakértője szerint a bankok egyoldalúan és így jogtalanul módosították a szerződéseket. A Bankszövetség ugyanakkor azt mondja: biztos, hogy a szerződések jogszerűek, így nem valószínű, hogy megtámadhatóak a bíróságon – hangzott el a Híradóban.


