Hiteltársulás

Párbeszédet kezdeményez a kormánnyal az egy hete indult, mára 60 milliárdosra nőtt Hiteltársulás, amelynek a tagjai olyan bankokat szeretnének találni, ahol a devizaalapú hiteleiket kedvező feltételekkel váltják forinthitelre.

Egy héttel az indulás után több mint 60 milliárd forintra nőtt a Hiteltárulás mérete, és a kezdeményezéshez eddig ötezernél is többen csatlakoztak. A céljuk az, hogy kedvező feltételű hitelt harcoljanak ki a közösség tagjainak a deviza- és svájcifrank-alapú hitelek kiváltására. A bankokkal folyó tárgyalások mellett a szervezők csütörtökön felveszik a kapcsolatot a kormánnyal is – közölte az FN24.hu-val Doubravszky György, a Hiteltársulás civilszervezet ötletgazdája.

Lakáshitel-törlesztésben segíthet az önkormányzat

Eddig öt család tudott élni a lakáshitel-törlesztés miatt pénzzavarba került hátralékosoknak felajánlott önkormányzati segítséggel a megyeszékhelyen. Bőven maradt az erre a célra elkülönített keretből.

A zalaegerszegi önkormányzat 2009 végén döntött úgy, hogy segít a gazdasági válság miatt bajba jutott adósokon. Közel ötvenmillió forintot különített el azoknak, akik 2008. szeptember 30. előtt vettek fel lakáscélú kölcsönt, majd a válság következtében pénzzavarba kerültek, nem tudták fizetni a részleteket, de a kölcsönszerződésüket még nem mondta fel a bank. A maximum kéthónapos elmaradással rendelkezőknek – meghatározott jövedelmi és vagyoni feltételek esetén – maximum havi harmincezer forint kamatmentes kölcsönt ajánlott a város, 48 hónapon belüli visszafizetési kötelezettséggel. Eddig öt családnak tudtak segíteni a törlesztési támogatással.