Feljelentenek több bankot is a bedőlt hitelek miatt

Kilakoltattak ma egy férfit Székesfehérváron, mert bedőlt hitele miatt elárvereztette a házát a bank. A nyugdíjas férfi és a hasonló károsultak ügyét alapul véve egy székesfehérvári jogsegély-szolgálat feljelentést tesz az érintett kereskedelmi bankok ellen törvénytelennek ítélt hitelfolyósítási gyakorlatuk miatt – közölte az MR1-Kossuth Rádió.

Az erős frank már az osztrákoknak is fáj

A svájci frank árfolyamának masszív erősödése az euróval szemben már az osztrák hiteleseket is aggasztja – számolt be a Wirtschaftsblatt. Nyugati szomszédunkban mintegy 250 ezren vettek fel frank alapú lakáshitelt a ’90-es évek végén, Közép- és Kelet-Európára is innen terjedt át a nagy frankhitel-felvételi láz. A jelenlegi magas árfolyamok mellett a hitelesek nem tudnak mást tenni, mint várni. Ostobaság lenni most átváltani a hitelt, mert csak még nagyobb veszteséget realizálnának, állítják szakértők.

Frankhitelek FIX árfolyamon ?

A Hírszerző banki értesülései szerint az Orbán-kabinet azt fontolgatja, hogy a svájcifrank-hiteleseknek 3,5 évig 190 forint környéki árfolyam szerint kell majd törleszteniük. Ha a tényleges árfolyam magasabb lesz, időben viszont kinyúlik a törlesztés. Ráadásul a konstrukció vagy 80 milliárd forint közpénzt is igényelne.

A ciklus végéig 190 forint környékén rögzítené a svájci frank árfolyamát az Orbán-kormány, hogy mentse a még fizetőképes svájcifrank-hiteleseket az árfolyamkilengésektől – értesült a Hírszerző. Az adósoknak azonban a kegyelmi időszak leteltével meg kell fizetniük a mentőövet: ugyanis a rögzített és a tényleges árfolyam különbségéből egy új hitel gyűlik össze.

Túlélni a frank árfolyamát !

Van, aki túléli és van, aki nem. Mit lehet tenni, hogy a túlélők közé tartozzunk?

Hogyan élik túl a bankok?
Az utóbbi időszakban már egyértelműen fontosabb tényező a svájci frank, mint az euró árfolyama. Az euró az egész gazdaság működésére, az exportáló vállalatok és a piaci árak alakulására hat, meghatározhatja a gazdaság állapotát…

Viszont az utóbbi hetekben tapasztalható svájci frank árfolyam mértéke már felveti a bankszektor stabilitásának kérdését is. (Londonban már eljutottak idáig az üzengető okos elemzők.)

De ne aggódjunk, túl fogják a bankok élni, hiszen ha valamit megtanultunk a válság elmúlt 2 éve alatt, az a bankok kemény hozzáállása. Minden eszközrendszer az ő kezükben van, a szerződések őket védik.
Voltak időszakok, amikor még növelni is képesek voltak a nyereségüket, hiszen a gondba kerülő adósokon több címen lehetett több pénzt beszedni.

Hogyan éli túl a lakosság?
Akinek nincs vagy nem sok a hitele, vagy forint alapú, esetleg forintban fixált havi részletű hitelt vett fel, azok sincsenek teljes biztonságban, hiszen az ország helyzete katasztrofális. Kezelhetetlen méretűvé vált a munkanélküliség, a fogyasztás visszafogott, a gazdaság több ágazata haldoklik.

Lakáshitel akciók

A bankok sokszor különböző akciókkal, kedvezményekkel hirdetik ajánlataikat. Amennyiben valamilyen akciós devizahitelt vesz igénybe, gondosan olvassa el, hogy az akció – kedvezmény – konkrétan melyik termékre vonatkozik (pl. személyi kölcsönre, deviza alapú lakáskölcsönre, stb.); melyek a kedvezmény igénybevételének feltételei (pl. havi meghatározott összegű átutalás a banknál vezetett számlára); milyen időszakban benyújtott kölcsönökre vonatkozik a kedvezmény; … Olvass tovább